Először szólalt meg a szabadulása óta az RTL Klub sztárja

Aurelio
Aurelio
Vágólapra másolva!
2022. február 17-én vonult börtönbe az RTL Klub sztárja, Aurelio, miután másodfokon 3 év 5 hónap börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság emberrablás és egy korábbi drogügye miatt. A botrányhős pár nappal ezelőtt, szinte teljes titokban érkezett haza a fogságból, napra pontosan két évvel bevonulása után, azóta most szólalt meg nyilvánosan először.
Vágólapra másolva!

Az egykori valóságshow-szereplő győztese két év után szabadult a Kalocsai Fegyház és Börtönből, szinte teljes titokban érkezett haza bajai otthonába, ahol édesanyja és kislánya anyukája várták. Aurelio már korábban is arról beszélt, hogy nagyon várja a szabadulását, ugyanis gyerekéről a börtönben szerzett tudomást, már nagyon szerette volna megismerni a kislányt. A botrányhős már egy fotót is mutatott a kétéves Szofiról, ahogy együtt játszanak, de szabadulása óta most először üzent nyilvánosan.

Köszönöm a rengeteg üzenetet! Borzasztóan jól esik! 

Próbálok mindenkinek válaszolni, de egyelőre még fel sem fogom. A webshop és a tipp csoportok 1-2 héten belül újra elérhetőek lesznek! A Tutti, Avanti!" - írta egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben Aurelio.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!