Jákob Zoltánnak el kellett hagynia az egymilliárd forintos luxusotthonát

Jákob Zoltán
Vágólapra másolva!
Házibulit tartott Jákob Zoltán lánya a milliárdos üzletember álomotthonában. Jákob a kutyájával, Linivel egy luxusszállodában várta, hogy véget érjen a buli.
Vágólapra másolva!

"A nagyobbik lányom már tizenhét éves, ami annyit tesz, hogy szinte már felnőtt. Persze, hogy egyre inkább törekszik az önállóságra, és az is természetes, hogy a szüleitől elvár némi rugalmasságot és még ennél is több bizalmat. Nekem pedig semmi, de semmi okom nincs arra, hogy ezt a bizalmat ne adjam meg neki" - mesélte a Nagy Ő.

- tette hozzá Jákob Zoltán, aki csupán egy-két szabályt hozott, mielőtt elment volna otthonról, hogy ne zavarja a fiatalokat.

Jákob Zoltán és a kutyája Forrás: Jákob Zoltán/Instagram

"Nem kezdtem tipikus papolásba, hiszen úgy voltam vele, a gyerekek jó nevelést kaptak, és eleve el lettem volna késve, ha akkor próbálom meg lefektetni egy normális keretek között zajló buli kereteit. Bízom a gyerekeimben és fontos számomra, hogy ezt érezzék is" - mondta a Blikknek, hozzátéve, hogy a lakásban minden épségben maradt a buli után.