Úgy tűnik, újra kibékülhetett az erőszakos Serleg Albert és Opitz Barbi, aki sejtelmesen fogalmazott arról, van-e férfi az életében.
Igen, van barátom, de egyelőre a magánéletemről nem szeretnék bővebben beszélni.
Annyit mondhatok, hogy számomra akkor igazán vonzó egy férfi, ha feltétel nélkül szeret, ha egyben a barátom is tud lenni. Az is fontos, hogy fogadjon el olyannak, amilyen vagyok és ne akarjon megváltoztatni. Ezek mellett olyan fontos szavakat tudnék még felsorolni, mint az empátia és az együttérzés" - mondta az énekesnő, aki tavaly nagyon határozott volt a szakítása kérdésében, és szinte minden mocskos részletről kitálalt.
Ezek után senki sem gondolta volna, hogy valaha újrakezdi az agresszív Serleg Alberttel, aki miatt családja és barátai is elfordultak tőle, de nagyon úgy tűnik, hogy ő az a bizonyos barát, akiről Opitz Barbi beszélt, ugyanis egy közeli barátja elárulta, hogy újra együtt vannak.
Barbi most nagyon boldog, és én is bízom benne, hogy ezúttal máshogy alakul az élete Alberttel. Annyit kértem tőle, hogy vigyázzon magára, és saját magát helyezze az első helyre.
Nem tudom, hány felvonása lesz még ennek a szerelmi történetnek, nekem csak annyi a fontos, hogy Barbi jól érezze magát és ne sérüljön. Egyébként most kiegyensúlyozottnak és vidámnak tűnik, remélem, ez így is marad" - mondta a neve elhallgatását kérő ismerős a Ripostnak.