Újabb hírek érkeztek a súlyos beteg Katalin hercegnéről

Katalin hercegné
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Katalin hercegné még januárban esett át hasi műtéten. A királyi család eddig titkolózott a walesi hercegné állapotáról, azonban nemrég a palota közleményben adott tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Katalin hercegné még januárban került kórházba, mivel egy hasi műtéten esett át.  10-14 napot a klinikán kellett töltenie a komoly beavatkozást követően, azóta állapota fokozatosan javul. Bár már visszatért az otthonába, a lábadozás miatt egy ideig nem tud megjelenni nyilvános eseményeken. 

Az eset óta nem adtak ki hivatalos nyilatkozatot Katalin állapotáról, ez pedig aggodalommal töltötte el a rajongókat. Többen arról pletykáltak, hogy Vilmos Herceg felesége súlyos beteg lehet, például rákos. A közelmúltban megjelentek olyan találgatások is, miszerint Crohn-beteg Katalin hercegné, míg mások szerint a műtét után súlyos komplikációk léptek fel, így mesterséges kómába helyezték a hercegnét, emiatt kellett két hetet a kórházban töltenie. 

A Kensington-palota azonban véget vetett a találgatásoknak, és új hírt közölt Vilmos herceg feleségéről.

"A walesi hercegné, aki egy műtét után lábadozik, továbbra is jól van" - áll a hivatalos közleményben. 

A nemrég rákkal diagnosztizált III. Károly felesége, Kamilla királyné istentiszteletet szervezett a windsori kastély területén található Szent György-kápolnába a januárban meghalt II. Konstantin, az utolsó görög király tiszteletére. Vilmos herceg ezt az utolsó pillanatban mondta le, amiből többen arra következtettek, hogy Katalin hercegné állapota romlott. Ekkor adta ki közleményét a palota - írja a Daily Mail