Zoltán Erika bevallotta, férjével az egyéjszakás kalandokat is szeretik

Zoltán Erika
Vágólapra másolva!
Zoltán Erika és férje, Kátai Róbert több mint 30 éve házasok. Az elmúlt évtizedekben szinte minden percüket együtt töltötték, mégsem unták meg egymást. A sikeres párkapcsolatuk titkáról beszéltek.
Vágólapra másolva!

Zoltán Erika és a férje 34 éve élnek együtt, ebből 27 éve boldog házasságban. A sztárvilágban nem túl gyakori az ilyen hosszú és kiegyensúlyozott kapcsolat.

Nálunk az lett a bevált szokás, hogy egyéjszakás kalandokra elszaladtunk, megpróbáltunk nem túl messze az otthonunktól, és akkor tényleg egymáséi voltunk azon az estén, azon az éjszakán

– árulta el az énekesnő.

Kátai Róbert táncos-koreográfusként ismerte meg a feleségét, ám a kezdeti munkakapcsolat hamar szerelemmé nőtte ki magát.

Egy dolog, hogy szerelmesek lettünk egymásba, de nekünk nagyon sokat jelent, hogy a szakmában szinte együtt vagyunk. Tehát nem külön utakon járunk

 – mondta Kátai Robi.

A sztárpár eddig kétszer fogadott örök hűséget egymásnak, de már tervezik a következőt. A harmincadik házassági évfordulójukon Las Vegasban szeretnének újra egybekelni - írja a Blikk.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!