Így érzi magát Katalin hercegné a fotóbotrány után

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több nemzetközi fotóügynökség, többek közt a Reuters, a Getty Images és az Associated Press is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin hercegnéről, mert azt manipulálhatták. A walesi hercegné elnézést kért minden félreértésért, amit a nemrég megjelent hivatalos fotójával okozott, azonban a történtek nagyon megviselték.
Katalin hercegné szerint az őszinteség áll mindenek felett, ezért úgy érezte mindenkinek meg kel tudnia az igazságot, ami előtt a fél világ döbbenten áll.
"Ahogyan sok amatőr fotós, időnként én is kísérletezek a szerkesztéssel. Szeretnék elnézést kérni a megosztott családi fénykép által okozott zavarért" - mondta a botrány kirobbanása után.
Ennek ellenére a közösségi médiában rengeteg teória kering a kirobbant photoshop-ügy kapcsán. Többen azt állítják, hogy a királyi család ezzel egy komoly dolgot akart eltitkolni, míg mások szerint ismét terhes lehet a hercegné. A különféle pletykák viszont nagyon megviselik a walesi hercegnét, amit egy közeli barátja is megerősített.
"A hercegnőt nagyon feldúlják a különböző összeesküvés-elméletek, amit egy ártatlan családi fénykép okozott" - mesélte.
Katalin hercegné 2023 decembere óta nem vett részt semmilyen nyilvános eseményen, ugyanis januárban egy súlyos hasi műtéten esett át. Egyesek azt terjesztették, hogy a hercegné egészségügyi állapota nagyon rossz, míg mások szerint plasztikai beavatkozáson esett át. A Kensington-palota azonban ezeket határozottan cáfolta - olvasható a Page Six oldalán.