Kiderült, miért jött Budapestre a világ egyik legszexibb sztárja - videó

Michéle Morrone
Vágólapra másolva!
Michéle Morrone egy szempillantás alatt vált világsztárrá és szexszimbólummá a 365 nap című filmnek köszönhetően, amelyben a főszereplőt, Massimo Torricellit alakítjka. A hatalmas vonzerővel rendelkező színészt állítólag mostanra már olyan legendák közé sorolják, mint Brad Pitt, George Clooney vagy Pierce Brosnan.
Vágólapra másolva!

Michéle nemrég Magyarországra is ellátogatott, ugyanis őt választották a Hell Energy legújabb arcának. Hajdú Péternek – a reklám producerének – a forgatás szünetében sikerült elcsípnie az olasz macsót egy rövid interjúra, akinek 5 évvel ezelőtt 360 fokos fordulatot vett élete.

Ettől a pillanattól kezdve az életem már nem volt a régi

– kezdte a beszélgetést a korábban kertészként dolgozó Michéle, aki a szóban forgó film vetítése után, egy éjszaka leforgása alatt 3,5 millió követőt szerzett a közösségi médiában.

Olyan ember vagyok, aki olyan kitartóan dolgozik, mint egy málhás szamár. Mindig is nagyon koncentrált személy voltam, de ezért az álmomért nagyon megszenvedtem

 – hangsúlyozta.

A szívtipró már 9 évesen színész akart lenni, azonban az anyagi helyzetük nem tette lehetővé, hogy kövesse az álmait. A kemény munka azonban kifizetődött, hiszen ma már a legnagyobb világmárkák szeretnének együttműködni vele.

Habár az olasz származású sztár nagyon rövid időn belül ért a csúcsra, a siker egyáltalán nem szállt a fejébe. Ugyanis a kétgyermekes édesapa hírnevét felhasználja arra is, hogy példát mutasson a fiataloknak és élettapasztalatokat osszon meg velük.

A tanulás a legfontosabb, éhesnek kell lenni a tudásra és meg kell találni azt, amit szenvedélyesen tudunk csinálni

 – zárta le a beszélgetést Michéle.

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!