Stana Alexandra Marics Petivel való kapcsolatáról beszélt

Stana Alexandra, Marics Peti
Vágólapra másolva!
Mikes Annával eltávolodtak egymástól, erről is mondott pár szót a Dancing with the Stars táncosnője.
Vágólapra másolva!

A Dancing with the Stars negyedik évadának második helyezettje lett Marics Peti és Stana Alexandra, akik között hatalmas összhang volt a műsor során, azóta is szinte elválaszthatatlanok lettek. Jelenleg a TV2 visszatérő vetélkedőjében, a Zsákbamacskában dolgoznak együtt. Így továbbra is találgatnak az emberek, hogy mi lehet a táncosnő és a fiatal énekes között, most Stana sejtelmes választ adott a kérdésre.

Stana Alexandra, Marics Peti
Fotó: Stana Alexandra Instagram 

"Egyszerűen a tánc – akarva-akaratlanul – teremt egy közelséget két ember között, és ez külső szemmel könnyen összetéveszthető a szerelemmel.

Persze, nem mindig látják rosszul az emberek, és valóban van olyan, hogy gyengéd érzelmek alakulnak ki.

Petivel egy nagyon szoros barátság szövődött közöttünk. Örökre összekötnek minket a közös élmények, és ahogy együtt sírtunk, együtt nevettünk, az nagyon erős köteléket teremtett" - magyarázta Stana Alexandra, aki elárulta, hogy szakítását követően nem áll készen az új szerelemre és a családalapításra sem, úgy érzi, hogy a karrierjére kell most koncentrálnia.

Most követői újra rákérdeztek erre viszonyra. "Tartjuk a kapcsolatot, igen, hamarosan pedig Zsákbamacska!" - népszerűsítette a TV2 műsorát, miközben a fotón Marics Peitit ölelgeti felszabadultan.

Szóba került még a show-ból ismert Mikes Anna is, aki pár hónapja Krausz Gábor párja. "Nagyon szeretem Mikes Annát! Most egy kicsit eltávolodtunk, mindketten dolgozunk, nem volt sok közös projekt, de a barátságunk nem szűnt meg!" - írta Stana.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!