Jákob Zoltán évente 680 milliót is költene, azt is elmondta, hogy mire

Vágólapra másolva!
A dúsgazdag üzletember hosszabb életet akar, de nincs kapuzárási pánika.
Vágólapra másolva!

Jákob Zoltán tragédiaként élte meg régebben az öregedést, egy időben annyira titkolta a korát, hogy elintézte, hogy a Wikipédián ne legyen ott a születési éve. 

Ma viszont már elfogadta az idő múlását, mivel tesz ellene. Az 55. életévét taposó üzletember nem szégyelli azt, hány éves valójában.

A Mokka reggeli adásában viszont elmondta, hogy egy valami, mégis zavarja, amikor az öregedésről van szó. Ez pedig az, ha közlik vele, milyen szépen öregszik. 

 

Egy dologtól fél csak, hogy nem kell majd senkinek idővel, ezért Svácjba utazott, ahol 20 kémcsővel vettek tőle egyszerre vért, majd egy teljes radiológiai vizsgálat után még genetika és epigenetikai teszteken is részt vett - írja a Bors.

Összefogtam a genetikával, a mesterséges intelligenciával és a svájci tudománnyal. Elutaztam Svájcba egy élethosszabbító programra.

 - ismerte el hozzátéve, hogy a program célja , hogy megnézzék milyen betegségekre hajlamos, milyen kockázati tényezők állhatnak fent majd nála.

A tesztek alapján a szívroham kockázata nála a legnagyobb.

Jákob Zoltán elmondta, ha alakulna 680 millió forintot is áldozna évente arra, hogy hosszabban tudjon élni.

Nem a pénzt választom, hanem az életet.

 - jelentette ki határozottan.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!