Szegedi Fecsó meglepő dolgot mesélt a kapcsolatáról

Géczi Bea, Szegedi Fecsó
Vágólapra másolva!
Szegedi Fecsó pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy megszületett Géczi Beával a második közös gyerekük. Az üzletember most először mesélt a szülésről.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Géczi Bea hétfő reggel egy kórházban készült fotóval tudatta, hogy megérkezett a Szegedi Fecsóval második közös babájuk. Egy kisfiúval bővült a családjuk, és az influenszer Budapesten szült.

A páros első közös gyereke, Elliot 2022 őszén született az Egyesült Államokban, rajta kívül mindkét szülőnek egy-egy fia van a korábbi kapcsolataikból.

 

Minden rendben ment a szüléssel kapcsolatban, igaz kicsit előbb, 10 nappal érkezett. 

Szombaton még tartottunk egy babaváró bulit, vasárnap pedig mentünk a kórházba, így megvárta a buli végét. Szerdán hoztam haza őket, szerencsére van segítségünk, mert a nagymamák is itt vannak" - mesélte a büszke apuka.

Még nem ocsúdtam fel a történetek után, azért egy apának kell egy kis idő mire realizálódik. 

De nem tudom kifejezni mennyire örülök, és boldog vagyok, hogy már három fiam van. Persze nagyon örültünk volna, ha van egy kislány is, de a legfontosabb, hogy egészségesek mind a ketten" - árulta el Szegedi Fecsó, aki most sokkal többet segít feleségének.

"Én is sokkal többet segítek most otthon, főleg a két nagyobbik fiúval vagyok. Én viszem őket mindenhova. 

De persze ez nem jelenti azt, hogy megijednék akár egy peluscserétől 

- nyilatkozta a Borsnak. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!