Újabb hírek érkeztek G.w.M betegségéről, saját életét is kockára tette - videó

G.w.M
Vágólapra másolva!
G.w.M tavaly több napot is kórházban töltött, ugyanis komoly betegséggel küzdött. A rapper elmondása alapján a belső fülében leállt az egyensúlyért felelős szerve, ezért folyamatos egyensúlyzavarral, szédüléssel, hányingerrel küzd, emellett depressziós is. Most azonban újabb hírek érkeztek az állapotáról.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, tavaly G.w.M, azaz művésznevén Varga Márk, több napot töltött kórházban, miután nemcsak depresszió kínozta, de a belső fülében leállt az egyensúlyért felelős szerve is, így egyensúlyzavarral, szédüléssel, hányingerrel is küzdött. 

Az orvosa pihenést írt elő, a fellépések elhalasztását javasolta, azonban a rapper nem tartotta be az utasítást, amivel a saját életét is kockára tette.

"Nagyon óvatosan tudok csak visszatérni. 

Újra jelentkezhet ez a betegség és félek is ettől. 

Ennek az egésznek lehet forrása a stressz. De egyébként azt mondták, hogy van olyan, hogy ez csak úgy jön. Idegi alapon volt ez a dolog, de nem lehet belőni. Annyi, hogy ez nagyon ritka, de nekem lett és kész - kezdte Hajdú Péternek.

Havonta kettő, három bulit azért be merek vállalni, de ez amúgy szigorúan tilos lenne.

 

A doki mondta, hogy egy évig ne menjek. De én nem tudok nem menni. Vágyok a közönségemre, szeretek velük lenni. Szóval egy picikét csalok. Azt gondolom, hogy lassan elrajtolhatok nyugodtan - szegült ellen az orvosának a rapper, aki a szteroid miatt húsz kilót felszedett, azonban a felét ár sikerült leadnia.

Most szeretnék elkezdeni a tesóimmal kicsit bunyózni, edzegetni, de nem valami szigorú diéta mellett. 

Csak, hogy kicsit mozogjak. Egyébként volt most egy diétám, ami nem nagyon látszik, de én látom magamon, hiszen a kórház alatt húsz kilót híztam a szteroidkúrától.

Szerintem tíz kiló már lement - hangsúlyozta.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!