Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Botrány és lökdösődés volt a cannes-i filmfesztiválon - videó

2014 NCLR ALMA Awards - Arrivals
Massiel Taveras
Fotó: Getty Images via AFP
Vágólapra másolva!
Massiel Taveras színésznő lökött egy nagyot egy biztonsági őrön.
Vágólapra másolva!

Veszekedés, civakodás tört ki a cannes-i vörös szőnyegen, Massiel Taveras színésznő csapott össze egy női biztonsági őrrel. A dominikai színésznő szombat délután a vörös szőnyegen készült kibontani egy hatalmas, Jézust ábrázoló ruhát, de meglepődött, amikor a biztonsági őr megpróbálta meggátolni ebben. Taveras még pózolt volna, a nő pedig szinte tolta őt felfelé, sürgette, hogy ne időzzön a lépcsőn. 

Botrány a Cannes-i vörös szőnyegen 

A veszekedésről készült felvételeken látszik, hogy Taveras folyamatosan próbálja mutogatni hosszú ruháját, az uszályt, amelyen a töviskoszorús Jézus látható, de a női biztonsági őrnek ez nem tetszik. A lépcső tetején Taveras meglökte a biztonsági őrt, majd úgy tűnt, vitatkozott vele, végül jobbnak látta elhagyni a területet. Az énekesnő később megdöbbenését fejezte ki a bánásmód miatt, és a rasszizmust emlegetett. „Voltak más nők is, akik részt vettek azon az eseményen, akik nem egészen úgy néztek ki, mint én, és őket nem szidták, nem lökdösték” – panaszolta.

Massiel Taveras
Fotó: Getty Images via AFP

A biztonsági őr kollégái a Daily Mailnek azt állították, hogy a nő megfelelően járt el, és csak a munkáját végezte. „Nagy nyomás alatt dolgozott, hogy a szőnyegen lévő embereket mozgásban tartsa, hogy megakadályozza, hogy nagy tömeg alakuljon ki” - mondta a fesztivál egyik régi dolgozója, aki húsz éve dolgozik minden májusban a helyszínen.

A cikk folytatódik, a videóért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről