Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Felismerhetetlen újabb képén a 72 éves Cicciolina

Cicciolina
Vágólapra másolva!
Mi történt a leghíresebb pornósztár arcával?
Vágólapra másolva!

Staller Ilona már gyerekként tisztában volt szépségével, hiszen mindig dicsérték, úgyhogy otthon rengeteget mászkált meztelenül. A házban két, vele egykorú barátnője volt, velük lógott az iskolából, uszodába mentek, illetve egy közeli, lerobbant moziba. „A terem legsötétebb sarkában ültünk le, vártuk a férfiak közeledését. És ez sohasem maradt el. Élveztük, ha felizgathattuk őket. Csakhogy, amint észrevették, hogy kiskorúak vagyunk, megijedtek és lekoptak" - emlékezett.

FRANCE-CICCIOLINA
Cicciolina 1988-ban 
Fotó: AFP

Később túlzásba vitték a sötét moziban a férfiak ingerlését: „Ágit, a barátnőmet egy mozibotrány után elvesztettem szem elől. Egy napon az erkölcsrendészet rajtacsípett bennünket, és előállítottak a kerületi kapitányságon. Fiatalkorú utcalányoknak akartak minősíteni minket... Az apám közbelépett, és az ügy ezzel lezárult."

Anyja indította el a pályán: "„Egy augusztusi reggel anyám hívott és kérte, hogy vetkőzzek le teljesen meztelenre. Tenyeréből egy szabócentit gurított ki. Először a fejem kerületét mérte meg, aztán a mell-, derék- és csípőbőség következett. Egy néhány évvel korábbi fotóm hátára jegyezte fel az adatokat. Tudod, mondta, az egyik manökenügynökség tizenkét és húsz év közötti fiúkat és lányokat keres divatbemutatókhoz. Most megfoghatod az isten lábát! Befutsz, ez nem is történhet másképp!" - mondta neki az anyuka.

Gimnáziumban a hegedűtanára volt reménytelenül szerelmes belé, erőszakkal meg is csókolta, de előnytelen külseje miatt nem jutott célba. 1965 körül már lehetett sejteni, hogy Ilona enyhén szólva könnyűvérű, az óra közti szünetekben az ablakban kellette magát – szemben az orvostudományi egyetem diákjai nézték.

Cicciolina

Egy kertben, egy padon ült, amikor összeismerkedett egy olasz férfival. „Ez a találkozás fordulatot hozott az életemben... Másnap reggel partnerem tudomására hoztam, hogy analfabéta a szexben. Vágyaim, izgalmam, a park fölötti telihold, a kényelmes ágy, a rádióból áradó lágy zene sem tudta elfeledtetni velem, hogy nagyon ügyetlen volt, igazi kezdő! Én már tudtam, hogy feleségül megyek ehhez az olaszhoz. Napközben csak erre tudtam gondolni, úgy nyargaltam az utcákon, mint egy bolond.

Egy kis ideig hűséges szeretője voltam, és jól behálóztam szegényt.

Végül, amikor már jól megpuhítottam, javasoltam, hogy házasodjunk össze. A ceremónia rövid volt. Egy kicsit tényleg lehetett volna fényesebb! Az olasz konzul tárgyszerűen járt el. A rituális kézfogás, a jó kívánságok és jó tanácsok után máris az utcán találtuk magunkat. Összeakadtam egy régi szeretőmmel, aki azt mondta, hogy jól tettem, hogy hozzámentem ehhez a makarónihoz, és hogy akkor most igazán mulathatnánk egy jót" – emlékezett.

Cicciolina kalandos életéről itt olvashat hosszabban. Újabb képén viszont elég rémisztő, mutatjuk, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről