Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Megölték a General Hospital és az NCIS sorozatok sztárját

gyász, gyertya, mécses, halál, halálhír,
Demeter János távozott az élők sorából
Vágólapra másolva!
Tragikus körülmények között halt meg a sorozatszínész, akit számos népszerű sorozatból ismerhettek a tévénézők.
Vágólapra másolva!

A múlt hétvégén, tragikus körülmények között halt meg Johnny Wactor színész, a General Hospital, a Westworld, NCIS és a Gyilkos elmék sztárja. A fiatal férfi még csak 37 éves volt, amikor halálos lövést kapott egy tolvajtól, akit épp lopás közben ért tetten. Wactor halálhírét az édesanyja erősítette meg, majd a Los Angeles-i rendőrség is reagált, és elmondták, hogy Wactort szombaton hajnali 3 óra körül lőtték le, miután szemtanúja volt annak, hogy három férfi épp megpróbálta ellopni egy jármű katalizátorát.

Bár a hírek szerint a sorozatsztár nem próbált meg szembeszállni a rablókkal, valamiért mégis úgy döntött az egyikük, hogy lelövi a színészt, aki édesanyja elmondása szerint épp egy munkatársával sétált az utcán. David Shaul, Wactor ügynöke úgy nyilatkozott, a férfi „nemcsak tehetséges, a szakmája iránt elkötelezett színész volt, hanem igazi erkölcsi példakép is mindenki számára, aki ismerte”.

A színészt elsősorban a General Hospitalból ismerhették meg a nézők, melyben Brando Corbin szerepét alakította és több mint 160 epizódban szerepelt. A színész rendszeresen szerepelt az NBC 2013-as Szibéria című drámasorozatában is, továbbá a Katonafeleségekben, a The OA, azaz az Angyal? című Netflix-sorozatban, vagy a tavalyi Szupercella című filmben Alec Baldwin és Skeet Ulrich oldalán.

A rendőrség eddigi információi alapján a gyanúsítottak egy járművel azonnal elmenekültek a helyszínről, még azóta sem sikerült elfogni őket, a nyomozás folyamatban van - írja a The Guardian.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről