A kezdeti őrjöngések és lázadások után nagy meglepetést ígér az Anna and the Barbies

Vágólapra másolva!
A 20. évi jubileumi nagykoncertjére készül az Anna and the Barbies, amelyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láthat majd a közönség.
Vágólapra másolva!

Pásztor Annáék egy különleges időpontra, Szent Iván éjszakájára álmodták meg a koncertet. Június 22-én két évtized zenei világát szeretnék belesűríteni a kerek évfordulóra készülő látványos műsorba, amelyhez kapcsolódóan számos meglepetés várható.

A zenekarok élete olyan, mint egy végeláthatatlan maraton. Rengetegen indulunk, és fájdalommal nézzük, ahogy az évek múlásával egyre kevesebb zenekar kocog mellettünk. Elképesztő szerencsésnek valljuk magunkat, hogy nemcsak, hogy megértük az együtt zenélésünk 20. évét zenekarként, hanem talán a legizgalmasabb korszakunkba is léptünk. 

A kezdeti őrjöngések, habzó szájú polgárpukkasztás, ellenállás, lázadás és fékevesztett rock and roll játszadozás után, a zenekar elérkezett egy kifinomultabb, letisztultabb, átfogóbb világnézetű zenélés irányába. A hangszeres tudás, a tapasztalat, a meglévő dalok és a közösséggé kovácsolódott közönség megléte hihetetlen erőt és biztonságot ad.

Az elmúlt 20 évben rengeteg teátrális, összművészeti, színes bacchanáliát vittünk színpadra, a 20. év egy igazán speciálisat érdemel. Az egyik leggyönyörűbb fordulópont az évben a nyári napforduló. Shakespeare után szabadon, Szent Iván éjszakáját céloztuk be. A második évtizedünket pazar körülmények között, egy méltóságteljes amfiteátrumban szeretnénk megünnepelni. Az elmúlt 20 év útkeresését, érzelmi, lelki és zenei evolúcióját hivatott bemutatni élőképekben a koncert. Táncosok és modellek vonultatják majd fel külső és belső jegyeit a színpadi létünknek, már-már egy furcsa, kaotikus, futurisztikus divatbemutatóvá avanzsálódva. Mindezt egy teljesen új, elektro-akusztikus zenei átirat köntösébe bújtatva” – mondta el Pásztor Anna, az Anna and the Barbies zenekar énekes, dalszerzője.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!