A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Így néz ki ma, 41 évesen a kisfiú a Jumanjiból - fotók

Vágólapra másolva!
Majdnem 30 éve készült a Jumanji, amelynek egyik gyereksztárja, Bradley Pierce már 41 éves – nézze meg pár frissebb fotón!
Vágólapra másolva!

1995-ben, majdnem harminc éve mutatták be a Jumanji című filmet, amelyben egy varázserejű társasjáték megidézte a dzsungel lakóit, általa pedig egy veszélyes világba csöppent egy testvérpár, Judy és Peter (Kirsten Dunst és Bradley Pierce). 

Bradley Pierce és Kirsten Dunst a Jumanjiban
Bradley Pierce és Kirsten Dunst a Jumanjiban
Fotó: TriStar Pictures / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP / TriStar Pictures / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

A filmből aztán egész franchise lett: már a következő évben animációs sorozatként került képernyőre, majd 2005-ben elkészült egy kapcsolódó film is, amely a Zathura – Az űrfogócska címet viselte. 2017-ben aztán elindult a filmek újabb sorozata is Dwayne Johnsonnal, Jack Blackkel, Kevin Harttal és Karen Gillannel, a Jumanji – Vár a dzsungel után megjelent a Jumanji – A következő szint is. 

Az újabb filmekben a szereplők már egy videójátékba csöppentek bele, az újabb generáció valószínűleg innen ismeri a sztorit – de azért sokan emlékezhetnek még az eredeti, Robin Williamset is felvonultató produkcióra is.

Jumanji
A gyerekszereplők Robin Williamsszel
Fotó: TriStar Pictures / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP / TriStar Pictures / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Az ottani gyerekszereplők közül Kirsten Dunst sikeres színésznő lett, A kutya karmai közt című westernért Oscar-díjra is jelölték 2022-ben – Bradley Pierce-ről azonban jóval kevesebbet hallani, noha ő is maradt a filmiparban. A színész is már 41 éves, nézze meg pár frissebb fotóját a következő oldalon!

Lapozzon, nézze meg Bradley Pierce-t újabb fotókon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!