Dudás Miki: Ártatlan vagyok! Ivett megcsalt, ráadásul egy közös ismerőssel

Dudás Miklós
Dudás Miklós
Vágólapra másolva!
Többször került már válságba Dudás Miki és Szigligeti Ivett házassága. Tavaly szeptemberben 9 év házasság után szakítottak, de januárra rendezték a dolgaikat, ám május végén ismét a szakítás mellett döntöttek.
Vágólapra másolva!

Szigligeti Ivett még május legvégén rakott ki egy aggasztó posztot, amelyben azt írta, két óra sírás után erőt kellett vennie magán, és folytatni a napot, amire rengetegen támogató komment is érkezett. Ekkor már tudni lehetett, hogy baj van, mert eltűntek a közös képek is és a pár már nem is követte egymást a közösségi oldalakon. Többen azt boncolgatják, hogy Ivett miért ad ennyi esélyt Mikinek, ha sorozatosan nincs rendben a kapcsolatuk.

Most azonban Dudás Miki Instagram-storyban tudatta: felesége megcsalta őt egy közös ismerősükkel.

Akkor tegyünk pontot az i-re. Olvasom itt a médiába, hogy megint szakítottunk Ivettel. Én vagyok a sz*r, ezt kommentelik. Akkor most elárulom, hogy Ivett megcsalt, ráadásul egy közös ismerőssel, akit nem nevezek nevén, de Vecsésen egy autómosó. Kiderült, hogy Ivett nem véletlen jár oda heti 3x autót mosatni. Engem vádol a média megcsalással, mikor ártatlan vagyok!

Hogy mi mindent olvasott még a felesége fejére az egykori olimpikon, a Ripost ír részletesebben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!