Elfogták a férfit, aki halálosan megfenyegette Zimány Lindát

Vágólapra másolva!
Elfogták a férfit, aki több más ember mellett Zimány Lindát és a szüleit is halálosan megfenyegette.
Vágólapra másolva!

Németországban elfogták, majd hazaszállították H. Csabát, aki korábban Zimány Lindát is zaklatta és életveszélyesen megfenyegette, de más bűncselekményekkel is gyanúsítják. 

Németországból hoztak Budapestre a rendőrök egy magyar férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több rendvédelmi szervezetnek küldött fenyegető üzenetet, illetve egy celebet is zaklatott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya folytat eljárást egy 43 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint 2023. január 29-én több magyar rendvédelmi szervnek küldött e-mailt, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy embereket fog meggyilkolni, amennyiben családját nem telepítik külföldre. A Németországban élő magyar állampolgár 2023 első fél évében közösségi oldalán keresztül egy ismert magyar fotómodellnek is számos életveszélyes fenyegetést tartalmazó, illetve trágár üzenetet küldött" – olvasható a Police.hu oldalán, ahol egy videó is látható H. Csaba hazaszállításáról.

A cikkből az is kiderült, hogy a fenyegetést jelentő férfit a német rendőrök fogták el áprilisban, miután a belföldi mellett európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene.

Zimány Linda az ismert magyar fotómodell

Azóta kiderült, hogy a férfi által zaklatott fotómodell Zimány Linda volt, aki egy Instagram-sztoriban meg is osztotta a hírt: "Egy zaklatóval kevesebb. Köszönöm! Szép munka!" – írta a bejegyzéséhez.

Zimány Linda Instagram-sztorija H. Csaba elfogásáról:

Zimány Linda Instagram-sztorija
Fotó: Instagram/Zimány Linda

"Már az is megnyugvást adott, amikor korábban kiderült, hogy az illető külföldön tartózkodik, de annak különösen örülök, hogy a férfi már nincs szabadlábon. Azért jelentettem fel, mert jócskán túlment egy határon: 

olyan üzeneteket küldött, amikben arról írt, hogy darabokra töri a csontjaimat, mindezt felveszi videóra és kirakja az internetre, hogy mindenki lássa, ahogy visítok.

Azt is mondta, hullazsákba kerülnek majd a szüleim és én is, mert minden magyar celeb ezt érdemli... Martin királynak hívta magát, elmondása szerint az volt a célja, hogy »rendet rakjon az országban«. Nem kívánom senkinek mindazt, amin keresztülmentem, tényleg olyan volt, mint a legrosszabb horrorfilm" – nyilatkozta az eset kapcsán a Blikknek Zimány Linda, aki egyébként a sajtóból, egy másik magyar laptól értesült H.Csaba elfogásáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!