Franciaország
18:002024. június 25.
Lengyelország
Hollandia
18:002024. június 25.
Ausztria

Újabb rejtélyes nő tűnt fel a Házasság első látásra sztárjának oldalán - kép

Gergő és Bogi, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
Szandavári Gergelyt a Házasság első látásra című nagy sikerű realityben ismerhették meg a TV2 nézői, aki Gál Boglárkával kötött ismeretlenül házasságot, végül a válás mellett döntöttek. A férfi azóta már a sokadik nő oldalán tűnik fel, amivel mindig eldicsekszik a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Egy poszt alapján úgy tűnt, hogy egy párt alkot A Nagy Ő 2023-as kiadásában látott Mártoni Edina, aki Jákob Zoltán miatt indult a romantikus párkereső realityben, illetve egy másik TV2-es műsorban látott Szandavári Geri, aki a Házasság első látásra című reality szereplője volt idén tavasszal. Utóbbinak sok örömet nem hozott a műsor, a szakértők Gál Bogival boronálták össze, aki viszont az első naptól jelezte, hogy csak a kísérlet izgalmai miatt benne van a dologban, de nem tekinti valódi férjének a férfit, és komoly érzelmei sem lesznek Ezzel együtt Geri úgy vélte, ha tovább tart a műsor, akkor meghódítja a nőt, de nem így lett, külön folytatták, elsősorban a feleség döntésére, de nagyon jó barátságban maradtak egymással mindezek ellenére is.

Házasság első látásra, Gál Bogi, Szandavári
Bár Bogi és Geri jó barátok maradtak, de nem akarták folytatni a házasságot
Fotó: TV2

Korábban a negyvenéves üzletkötő elmondta, hogy a műsor óta rengeteg nő keresi a társaságát, azonban még nem találkozott olyannal, akivel szívesen ismerkedett volna.

Annyi üzenetet, jelölést kapok a közösségi oldalaimon, mintha egy társkereső oldalon lennék, de van, aki személyesen is odajön hozzám.

Múltkor például egy férfi jegyezte meg, hogy már majdnem válófélben vannak miattam a feleségével, amikor pedig Miskolcon voltam, úgy kellett keresztülvágnom a tömegen, mintha valami világsztár lennék. Nyilván furcsa ezzel szembesülni, hiszen pár hónappal ezelőtt még teljesen civilként éltem az életemet" - nyilatkozta korábban Szandavári Geri, aki elmondta, hogy a szélsőséges üzeneteket figyelmen kívül hagyja, és randizni sem volt, hiszen válogatósnak tartja magát, de készen áll arra, hogy újból megállapodjon, gyereket is szeretne.

Azóta mégis több nő feltűnt az oldalán, legutóbb a Nagy Őből ismert Mártoni Edina, akivel kiderült, hogy ismerkednek. Úgy tűnik ez sem tartott sokáig, hiszen azóta egy ismeretlen nő jelent meg a férfi legújabb fotóin, akit még a Házasság első látásra többi szereplőjének is bemutatott, akikkel rendszeresen találkozik. A rejtélyes, barna hajú nő félreérthetetlen helyzetben látható Szandavári Gergővel, szemmel látható, hogy több van köztük barátságnál, legutóbb egy összebújós fotót is mutattak a férfi közösségi oldalán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről