Az ágyban fekve, szexi fehérneműben mutatta meg formás melleit és fenekét Heidi Klum - videó

Vágólapra másolva!
Merész felvételt tett közzé Heidi Klum, aki egy szál fehérneműben videózta magát, miközben az ágyában feküdt.
Vágólapra másolva!

Heidi Klum sosem volt szégyellős típus, nemrég még az 51. születésnapját is teljesen meztelenül ünnepelte, amit természetesen megmutatott a közösségi oldalán is. A szupermodell ismét bebizonyította, hogy még mindig remek formában van, nem fog rajta az idő múlása. A meztelen felvétel, egy medence mellett készült róla, melyen nagyon úgy tűnt, hogy még bugyit sem viselt, így ünnepelte a születésnapját.

A szupermodellnek korábban már a gyerekeivel is volt vitája arról, hogy gyakran meztelenkedik a otthon, akár benn a házban, akár a kertben, ezért sokszor rá kellett szóljanak, ha vendég érkezett, hogy valamit vegyen magára. Klum most sem fogta vissza magát, egy bordó csipkefehérneműben hempergett az ágyban, közben hatalmas terpeszben is videózta magát, hatalmas melleit és tangás fenekét is megmutatta a követőinek, akik minden szögből szemügyre vehették a modell formást testét.

Heidi Klum a szintén modell lányával, Leni Klummal is vetkőzött már együtt több alkalommal is. Eőször a lánya még csak 18 éves volt, az édesanyját pedig sokan támadták, vérfertőzéssel is vádolták – miután a képek egyikén úgy tűnt, mintha csókolóztak volna. A vádakat Heidi Klum nevetségesnek tartotta, szerinte szimplán az anyai szeretetet szimbolizálta a fotóval.

A szupermodellt 2013-tól az NBC tehetségkutatójában, az America's Got Talentben láthatják a nézők, ahol Sofía Vergarával együtt zsűriznek. 2019 kivételével eddig minden évadban visszatért a show-műsorba. A szexi Klumot fiatalon tartja sokkal fiatalabb férje, Tom Kaulitz, a Tokio Hotel zenekar egykori gitárosa is, akivel 2018 májusában jelentették be, hogy egy párt alkotnak, majd 2019 februárjában titokban összeházasodtak, egy luxus jachton. Korábban a népszerű brit énekes, Seal felesége volt, akivel 2005-ben házasodtak össze és három gyerekük született a hét év házasságuk során.

Az 51 éves Heidi Klum a mai napig nagyon sikeres modell, és valódi tekintély a szakmában, sokáig volt a híres Victoria's Secret fehérnemű márka hivatalos arca. Lánya, Leni is egyre sikeresebb, hiszen örökölte édesanyja báját, aki mindenben támogatja őt, akár szakmai kérdésekben is.

Klum
Leni és Heidi Klum
Fotó: Leni Klum Instagram

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!