A Viszkis keményen kiosztotta a celebeket

Ambrus Attila, Ambrusattila,viszkis
Ambrus Attila, a Viszkis rabló
Fotó: Facebook/Ambrus Attila Kerémia
Vágólapra másolva!
"Állj talpra! Őszintén az újrakezdésekről" - ezzel a címmel jelent meg a Viszkis könyve. Ambrus Attila kalandos életének összefoglalója hosszú hónapokon keresztül készült, ami nem véletlen: volt épp elég rendhagyó és nehezen feldolgozható esemény az életében, amiről őszintén kellett beszélnie.
Vágólapra másolva!

"Ez a könyv mérföldkő az életemben, remélem, hogy egyfajta kiindulási pont lesz. Nyilván nincs nálam a bölcsek köve, nem fogom tudni az okosat senkinek elmondani, de mindenféleképpen azért tanulságos ez a sztori, mert itt őszintén beszélünk a mélységekről, arról, hogy valamit elrontottam és valamit megpróbáltam helyrehozni. Tizenkét év alatt nagyon sok mindenen átmentem, nagyon sok mélységbe kerültem, amikor már kijöttem, azután is" – ecsetelte Ambrus Attila, aki senkit nem akar megbántani, mégis meglehetősen sarkos véleményt fogalmazott meg azokkal a celebekkel kapcsolatban, akiknek bármi közük volt a börtönhöz.

"Ezzel az a problémám, hogy a celebekkel nem tudok mit kezdeni. Ugyanis a celebek azok, akik semmihez sem értenek. Én ezt mindig kikérem magamnak, én nem vagyok celeb, én egy munkásember vagyok. Reggel még kemencét szedtem, tegnap mázaztam. Az a baj ezzel, hogy ez egy lufi, ami ki fog pukkanni" – idézi a Ripost a Viszkist.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!