A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

A melleit fogdossa az őrjöngő, zokogó Britney Spears - kép

Vágólapra másolva!
Britney Spears mióta felszabadult édesapja gyámsága alól, egyre furcsábban viselkedik, közösségi oldalán pedig olyan felvételeket oszt meg, hogy többen azt állítják, hogy megőrült az énekesnő.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, az énekesnő közeli ismerősei mostanában egyre jobban aggódnak Britney Spearsért, szerintük az énekesnő állapota csak romlott, mióta kikerült apja felügyelete alól – konkrétan az őrület és a csőd szélén áll. 

Sok szabadságot adott neki a gyámság, a korlátozások is csak azért voltak, hogy védjék őt.

Most már nem védi semmi" – vélte egy informátor.

Ezt bizonyítja az is, hogy mióta az énekesnő szabadult a 13 éve tartó gyámság alól, egyre inkább furcsábban viselkedik, a közösségi oldalait pedig rendre ellepik a félmeztelen, meztelen képek, és fura, tánchoz hasonlító mozdulatokat imitáló videók, ezek pedig teljesen megrémíti a rajongókat.

Legutóbb gy felvételeket osztott meg magáról Spears, ahol egy áttetsző miniruhában fogdossa a melleit, és magát, miközben a kamerába boldogan mosolyog.

Britney Spears
Fotó: Britney Spears / Instagram 

Elvitte a mentő

A zokogó, őrjöngő Britney Spearst május elején bugyiban vitte el a mentő egy Los Angeles-i luxusszállodából, miután a barátjával, Paul Solizzal összevesztek, szem- és fültanúk szerint össze is verekedtek. Az énekesnőnek megsérült a bokája, amit a kórházból hazaérve szintén egy Instagram-videón mutatott meg – ám már a kísérőszövegben őrült összeesküvés-elméletet alkotott, meggyőződése volt, hogy az édesanyja is benne volt abban, hogy megtámadták.

Britney Spears akkori posztjában a nagyszüleit is hiányolta, illetve az ügyvédjének, Mathew Rosengartnak hálálkodott, aki annak idején felszabadította a gyámság alól.

Kirabolták az otthonában

Britney pár héttel ezelőtt az Instagram-oldalán, egy videóban számolt be arról, hogy állítása szerint kirabolták, ugyanis az  összes ékszere eltűnt a fiókjából.

Minden eltűnt.

Az összes ékszerem eltűnt" - hallható a felvételen.

Kiemelte, hogy egy számára kedves darabot is lenyúltak, amiért különösen fáj a szíve.

"Az összes ékszeremet ellopták. 

Nehéz ezek után újat venni, mert félek, hogy az is eltűnik. Szóval olcsót és hamisat veszek majd.

Nagyon fáj, hogy az elrabolt ékszerek között volt néhány olyan darab, amit külön nekem készítettek.

Például egy kis kereszt, amit 4 éves korom óta viseltem - osztotta meg a közösségi oldalán. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!