Megszületett az ismert színésznő első gyereke - kép

Vanessa Hudgens
Vágólapra másolva!
Habár még a színésznő hivatalosan nem jelentette be, a róla készült lesifotó bizonyítja, hogy megszületett az első gyereke.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a High School Musicalből és folytatásaiból ismert Vanessa Hudgens sokakat meglepett azzal, hogy a magyar sikert is hozó Oscar-gálán még márciusban terhesen tűnt fel a vörös szőnyegen – hivatalosan ugyanis addig nem beszélt az állapotáról. A színésznő az első gyerekét várja Cole Tucker baseballjátékostól, amit csak a megjelenésével tudatott.

A pár viszont nemrég hivatalosan is szülők lettek, ugyanis megszületett első közös gyerekük. A Page Six azt írja, hogy a pontos dátumot még nem lehet tudni, azonban a színésznőről és a férjéről lesifotók készültek, melyen látható, hogy Vanessa a karjaiban tartja a babát, akinek egyelőre nem tudni a nemét, és elhagyják a kórházat.

Interneten ismerte meg a férjét

Vanessa Hudgens elárulta, hogy az interneten keresztül, a véletlennek köszönhetően találkoztak a mostani szerelmével, Cole Tuckerrel. 

Vanessa Hudgens még korábban az Entertainment Tonightnak mesélt arról, hogy miként találkozott jelenlegi barátjával, a nála nyolc évvel fiatalabb baseballjátékossal, Cole Tuckerrel.

A pár 2020 novembere óta van együtt, 2021-ben, Valentin-napkor vállalták fel a kapcsolatukat – most pedig az is kiderült, hogy a Zoomon keresztül, egy online meditációs csoportban találkoztak, innen indult az ismeretségük.

"Egyszerűen tökéletes a számomra. Boldog vagyok, nagyon. Úgy gondolom, mindig hálásnak kell lennünk azokért a dolgokért, amik megvannak az életünkben. Ez nekem nagyon fontos, és úgy érzem, ez a hozzállás csak még több varázslatot hoz az életembe" – mondta még Hudgens.

Zac Efron is a párja volt

Vanessa Hudgens és Zac Efron még a High School Musical című film forgatásán ismerkedtek meg. Később azonban nem csak a filmvásznon, de a valóságban is egy párt alkottak. Mikor bejelentették, hogy szakítottak, a rajongók teljesen kétségbe estek. 

Azonban még így is a legkevésbé meglepő szakítás volt, ugyanis az embereknek viszonylag kis százaléka marad egy életen át az első komoly szerelmével. Viszont volt idejük együtt felnőtté válni, átvészelni a sztárrá válás viszontagságait, és elkezdeni egy karriert a High School Musical-trilógia után. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!