Hét anyának hány gyermeke?<br/>

Vágólapra másolva!
Az európaiak 99 százaléka, azaz sok millió ember hét asszonytól származik. Ők ugyan nem egyszerre, de 45 ezer évvel ezelőtt érkeztek Afrikából Európába.
Vágólapra másolva!

Bryan Sykes, az Oxfordi Egyetem genetika-professzora (a képen) hatezer, véletlenszerűen kiválasztott európai mitokondriális DNS-mintát vizsgált meg (ez kizárólag anyai ágon öröklődik, így a női leszármazási sor megalkotását teszi lehetővé), s hét különböző DNS-csoportot különített el. Nagyon valószínű - nyilatkozta a professzor, hogy ez a hét DNS-csoport is egyetlen asszony mitokondriális DNS-éből származik, ugyanis mindegyikük szorosan kapcsolódik a három, Afrikában ma is létező alrassz egyikéhez. A genetikus eredményei is azt az elméletet támasztják alá, amely szerint a mai ember elődei Afrikából származnak.

Az egyik legfontosabb sejtalkotó, a mitokondrium.Az Éva lányainak keresztelt nők nevet is kaptak a professzortól: Helena, Jasmine, Katrine, Tara, Ursula, Valda és Xenia. Sykes a hét matriarchális csoport főbb jellegzetességeit is megrajzolta. Helena törzse a Pireneusokban élt, s amikor körülbelül 12 ezer éve az éghajlat melegedni kezdett, leszármazottai Észak-Európába vándoroltak, majd egész Európában elterjedtek. Jasmine leszármazottai Szírián át érkeztek Európába. Ők hozták magukkal a földművelés tudományát. Katrine népe 10 ezer évvel ezelőtt Velence környékén, ma pedig főként az Alpokban él. Tara törzse 17 ezer évvel ezelőtt a mai Toszkánában telepedett le. Leszármazottai Észak-Európában és Angliában elterjedt. Ursula törzse kőeszközöket használt, s egész Európában elterjedt. Valda a népével 17 ezer évvel ezelőtt telepedett le a mai Spanyolországban, onnan észak felé vándoroltak. Xenia népéről keveset tudunk, valahol a Kaukázusban telepedett meg 25 ezer évvel ezelőtt.

A professzor kutatócsoportja 120 angol fontért megmondja bármely érdeklődőnek, hogy a hét asszony közül melyik az ősanyja.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

A Természet Világa cikke kimerítően tárgyalja a témakör evolúciós vonatkozásait is.

Korábban:

2000. január 7. A DNS molekulák egyik speciális típusáról eddig úgy tudták, hogy csak az anyától örökölheti az utód. Az újabb kutatások szerint azonban az apák is szóba jöhetnek e tekintetben. Ha ez valóban így van, felül kell vizsgálni az emberi faj evolúciójának időpontjait. Részletesebb háttéranyag a mitokondriális kormeghatározásról. 2000. április 1. Újabb DNS-vizsgálatok is azt bizonyítják, hogy a modern ember nem rendelkezik Neander-völgyi ősökkel, illetve a két faj nem is keveredett egymással. Részletes háttér a modern ember eredetéről.