A Loughborough University kutatói szerint az általuk kifejlesztett technológia a nem túl távoli jövőben egyszerre fog vérnyomást mérni, képes lest megállapítani a szív terheltségét és felmérni, hogy megfelelő ütembe gyógyulnak-e a különböző sebek és sérülések.
Az eljárás lényege, hogy a test egy bizonyos pontjára fénysugarat irányítanak, és az estleges egészségügyi problémákat az alapján lehet megállapítani, hogy a fény mekkora részét nyeli el, illetve veri vissza a test.
A Peter Smith professzor és munkatársai által kifejlesztett technológia emlékeztet a futurisztikus tv-sorozatból ismert megoldásokra. Az eljárás egy hagyományos, fotopletizmográfia (PPG) elnevezésű módszeren alapul.
A fotopletizmográf megméri, mennyi fényt nyel el a test ún. pulzushullámok formájában. Ezen hullámok hullámhosszát többek között a vér összetétele és a bőr, illetve a szövetek állapota is befolyásolja.
A PPG-módszert már ma is alkalmazzák egyes testrészek váráramlásának mérésére. A Loughborough Egyetemen kifejlesztett megoldás azonban közvetlen fizikai kontaktus, azaz a bőr és egy műszer érintkezése nélkül is képes a diagnózis megállapítására.
A fénynyalábot a test közeléből lehet kibocsátani, illetve mérni. A kutatók erre a célra kifejlesztettek egy számítógépes programot, amely képes a test apróbb elmozdulásaiból eredő különbségeket kiküszöbölni.
Vincent Crabtree, a projekt egyik kutatója szerint még sok munka van hátra, mielőtt az eljárás széles körben alkalmazható lesz, de a kutató bizakodó, és biztos abban, hogy áttörést jelent majd az orvostudományban. Mint egy tudományos konferencián beszámolt róla, az eljárás sikerét az is garantálja, hogy gyakorlatilag korlátlan felhasználási lehetőséget biztosít.