Az első "temetés" a Holdon<br/>

Vágólapra másolva!
1999. július 31-én hazai idő szerint 11.52-kor véget ért egy másfél éves sikertörténet - egy űrszonda sikertörténete. A holdkutatás történetében új fejezetet nyitó Lunar Prospector a tervek szerint egy örökké árnyékos kráterbe csapódott a Hold déli pólusának környékén.
Vágólapra másolva!

1999. július 31-én hazai idő szerint 11.52-kor véget ért egy másfél éves sikertörténet - egy űrszonda sikertörténete. A holdkutatás történetében új fejezetet nyitó Lunar Prospector a tervek szerint egy örökké árnyékos kráterbe csapódott a Hold déli pólusának környékén.

A repülésirányítók szerint a szonda pontosan a kijelölt helyen, 1,7 km/s-os sebességgel ért talajt (a képen a piros vonalak a fokhálózatot, a fehér a szonda végső pályáját jelzik). A kutatók a becsapódáskor kirobbant anyagok vizsgálatával szeretnének pontot tenni az égi kísérőnk feltételezett vízkészletéről folyó vitára. Ha sikerülne kimutatni a víz nyomait, biztosak lehetnénk benne, hogy a Hold felszínének egy részét vízjég borítja. Ez pedig nagyon fontos erőforrás lehet a jövő évezred leendő holdbázisai számára.

A világ távcsövei a becsapódás helyszínére szegeződtek, de nem sikerült látható törmelékfelhőt kimutatniuk. A törmelékfelhő hiánya azt sugallja, hogy a kiszemelt kráter mélyebb lehet, mint gondoltuk. Hogy ennek ellenére került-e vízgőz a Hold felszíne fölé, azt csak valószínűleg csak jó néhány nap múlva tudhatjuk meg, a tudományos adatok elemzését követően.

Egy álom furcsa beteljesülése

Eugene Shoemaker neve a részben általa felfedezett Shoemaker-Levy 9 üstökös miatt csenghet ismerősen a fülünknek. E híres kométa magja 21 részre esett szét, majd 1994 júliusában a darabok sorban egymás után becsapódtak a Jupiterbe felhőrétegébe. Az esemény az év csillagászati szenzációja volt.
Azt már kevesebben tudják, hogy Shoemaker amolyan csillagász-geológus volt, akit rendkívül érdekelt a Hold, az aszteroidák és az üstökösök tanulmányozása. Nagy álma, hogy személyesen is eljusson égi kísérőnkre, egészségügyi problémái miatt nem teljesülhetett. Ehelyett segített az Apollo-sorozat űrhajósainak felkészítésében.
1997 júliusában tragikus autóbaleset áldozata lett. A végső tiszteletadás nem mindennapi módon következett be a nagy tudós előtt: hamvait a Lunar Prospector fedélzetén helyezték el…

Ajánló:

A NASA egy külön honlapot hozott létre a nagy esemény számára, ahol folyamatosan közlik a tudományos eredményeket.