Demotikus szótár<br/>

Vágólapra másolva!
A Chicagói Egyetem Keleti Intézete nagyszabású vállalkozásba fogott, amikor úgy határozott, hogy kiadja a Demotikus Szótárt. A demotikus írást az ókori egyiptomiak használták.
Vágólapra másolva!

Körülbelül Kr. e. 750 körül fejlesztették ki a királyság északi részén működő írnokok, s onnan terjedt szét a birodalom egész területére. Gazdasági, jogi, hivatali, magánleveleket, valamint irodalmi szövegeket jegyeztek fel vele - vallási és kultikus szövegek kivételével. Mintegy ezer éven át, a római hódításig használták, majd fokozatosan a kopt írás vette át a helyét, bár egy darabig még keveredett demotikus írásjelekkel is.

A demotikus írás a hieratikus íráson keresztül fejlődött ki a hieroglifákból. A hieroglifa tulajdonképpen afféle nyomtatott írásnak tekinthető, míg a hieratikus kurzív, a demotikus pedig folyó írás volt. A régebben kialakult a hieroglifa írást gyorsító hieratikus írásnak számos jelét az egyelőre könnyebben alkalmazható demotikus írásban ligatúrával (egybekötött jellel) helyettesítették. Ez nehézkessé teszi a demotikus szövegek olvasását, de - minthogy széleskörűen elterjedt a használata - korunkban nagyon sok demotikus írású szöveg kerül elő.

Janet Johnson, a Keleti Intézet munkatársa elmondta, hogy a szótár tulajdonképpen az 1954-ben megjelentetett Demotikus Szójegyzék továbbfejlesztése. A mostani szótárba bekerül minden 1955 és 1979 között publikált demotikus szöveg fényképe és a szöveg magyarázatokkal ellátott értelmezése. Bevesznek olyan kifejezéseket is, amelyek 1954 előtt kerültek elő, de jelentésüket csak mostanában sikerült azonosítani.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

A Chicagói Egyetem Keleti Intézete.

Korábban:

1999. november 30. Egy amerikai egyiptológus házaspár olyan ősi, mészkőbe vésett feliratokat talált a sivatagban, amelyek a legkorábbi ismert betűírás nyomai lehetnek. A felfedezés másik jelentősége, hogy új információkat nyújthat az alfabetikus írás kialakulásának helyéről is.