Dúsgazdag arab az első klón apja?

Vágólapra másolva!
Nagy megütközést keltett a világban Severino Antinori olasz orvos múlt héten az Egyesült Arab Emírségekben tett bejelentése, miszerint egy fiatal nő nyolc hónapos magzata valójában nem más, mint klón. Az "apa" állítólag egy dúsgazdag arab olajmágnás fia - jelentették brit médiumok.
Vágólapra másolva!

A botrányos orvos: Severino Antinori

"Arról azonban engem sem tájékoztatott, hogy hívják a terhes asszonyt, s arról sem számolt be minden részletre kiterjedően, valójában ki az apa" - mondta az olasz újságíró, s így folytatta: "csak annyit tudtam meg, hogy jelentős személyiségről van szó, aki korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkezik. Képzeljék csak el - fűzte hozzá Calzolari - az ember klónozását végül is egy muzulmán országban lehetett végrehajtani, miközben ugyanez az eljárás Nyugaton teljesen elképzelhetetlen lenne".

Antinori doktor szerint elképzelhetetlen, hogy a klónozott gyermeknél bármiféle fejlődési rendellenesség jelentkezne. Mint fogalmazott, egészséges embriókat ültetett az anya szervezetébe, s a "kísérletet" alapos előkészítő munka előzte meg. (Az aggodalmak azért nem látszanak megalapozatlanoknak, mert az állatok klónozásánál rendszeresen fejlődési rendellenességek léptek fel, így az olasz doktor magabiztossága kissé eltúlzottnak tűnik.)

Akadnak ugyanakkor olyan hangok, amely szerint elképzelhetetlen, hogy az első emberi klón létrehozására éppen egy iszlám országban került volna sor. Az egyik legismertebb arab szülész-specialista erős kételkedését fejezte ki a hír hallatán. Szamir Abbász, a Szaúd-Arábiai Szülészeti Társaság elnöke elmondta, hogy az iszlám hatóságok már régen szankciókat helyeztek kilátásba azokkal szemben, akik emberi klón létrehozására vetemednének.

Az arab szülészeti szakértő hozzáfűzte, az végképp kizárt, hogy a "kísérletre" Szaúd-Arábiában került volna sor. Mint fogalmazott "teljesen elítéljük az ember klónozását mindaddig, amíg fel nem fedeznek valamiféle biztonságos eljárást".

Severino Antinori doktor és Panos Zavos, a lexingtoni Amerikai Andrológiai Intézet munkatársa már korábban kijelentették, hogy 2001 végén emberi klónt "alkotnak". Már akkori bejelentésüket is nagy felháborodás kísérte a világban, hiszen az állatokon végzett klónozási kísérletek rendre kudarcba fulladtak.

Az egész történetet még rejtélyesebbé teszi egy másik értesülés, amely szerint Antinori római klinikáján ugyanakkor semmit sem tudnak az esetről, s a doktort sem tudták megkérdezni, mert napok óta hiába keresik telefonon…