Új katicabogárfaj Európában

Vágólapra másolva!
Európában eddig ismeretlen új katicabogárfajt fedezett föl a hamburgi egyetem egy kutatója.
Vágólapra másolva!

Mint a Hamburger Abendblatt című napilap pénteki számában írta, az európai katicánál (Coccinella septempunctata) jóval termetesebb bogár Ázsiában őshonos, szárnyfedőin hét helyett 19 pontot visel.

A rendszertanban Harmonia axyridis néven ismert fajt a 80-as években azzal a céllal "exportálták" az Egyesült Államokba, hogy segítsen a levéltetvek elleni biológiai védekezésben.

Mint Till Tolasch kutató az újságnak elmondta, az új katicabogarat Hamburg belvárosában fedezte föl. A faj jelentős egyedszámban él mintegy 300 négyzetméteres területen.

Arra egyelőre nincs magyarázat, miként jutott el a bogár Ázsiából (vagy Amerikából) a német kikötővárosba. Szakértők mindazonáltal attól tartanak, hogy dinamikus elterjedése veszélybe sodorhatja a közkedvelt európai katicabogarat.