Vágólapra másolva!
Az első sikeres nyelvátültetést hajtották végre emberen a bécsi Általános Kórházban. 
Vágólapra másolva!

Az úttörő jellegű műtétet július 19-én, szombaton egy 42 éves férfin hajtották végre, akinek rosszindulatú daganat képződött a nyelvében és az állkapcsában. Korábban már végeztek hasonló kísérleti műtéteket, ám ez volt az első alkalom, hogy emberen végeztek ilyen beavatkozást.

A 14 órás műtét során a dr. Christian Kermer és dr. Franz Watzinger által vezetett orvoscsoport eltávolította a rosszindulatú daganatot, és új nyelvet illesztettek be - közölte a kórház szóvivője, hozzátéve, a beteg jól van.

Szervátültetés linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/tudomany/termeszettudomany/elettudomanyok/orvostudomany/sebeszet/szervatultetes

A nyelvátültetést nem csupán a nyelv igen gazdag és sérülékeny érellátása, hanem az is kockázatossá teszi, hogy a szájüreg rendszeresen érintkezik idegen eredetű, esetleg fertőző anyagokkal. Kérdéses továbbá, hogy a donor-testrészből - általában a hátból vagy hasból - vett szövet képes lesz-e a nyelv megfelelő mozatására - mutatott rá a brit transzplantációs társaság etikai bizottságának elnöke, dr. Peter Rowe. Ráadásul az új nyelv befogadásához immunszupressziós kezelésre van szükség, ami az egész immunrendszert legyengítve fokozza a fertőzésveszélyt. Mindezeket mérlegelni kell, mielőtt a páciens aláveti magát a transzplantációnak.