A szénanáthától szenvedők életét jelentősen megnehezíthetik a vezetés közben jelentkező tünetek. A váratlanul rájuk törő tüsszentési rohamok, a nátha kezelése nagymértékben zavarja koncentrációjukat.

A szénanáthás időszakban az utakon is több veszélyhelyzetre számíthatunk. Azon túl, hogy a nagy melegben jelentősen tompulnak reflexeink, a szénanáthás egyéneknél jelentkező kellemetlen allergiás tünetek összpontosítási és látási zavarokat okozhatnak.

Az Institute of Advanced Motorists (IAM) autós szervezet szerint egy-egy 8-9 tüsszentésből álló roham 120 km/h sebesség mellett akár 1 kilométeren át tartó "vakon vezetést" is okozhat.

Amennyiben bennünket személy szerint nem érintenek is a tünetek, érdemes megjegyeznünk, hogy a népesség tagjai közül 10-ből legalább egy személy szenved szénanáthától. Fokozottan érdemes tehát figyelnünk, hiszen, lehet, az az egy éppen előttünk vagy mögöttünk közlekedik.

Közös érdekünk tehát, hogy a szénanáthától szenvedő egyének egy-egy rosszabb, a tünetek gyakori jelentkezésével járó napon ne üljenek volán mögé. Ha azonban elkerülhetetlen az utazás, kérjenek inkább segítséget, s ne vállalkozzanak vezetésre.

A tüneteket csökkenthetjük, ha vezetés közben felhúzott ablakokkal közlekedünk, hogy elkerüljük a pollenek autóba való kerülését. Javasolt továbbá a rendszeres porszívózás és a légkondicionáló pollenszűrőjének rendszeres karbantartása, cserélése. Különösen fontos autóvezetők részére az előírt kezelés pontos betartása, az allergénmentesítő diéta követése.