Tíz éve a Föld körül a Nemzetközi Űrállomás - képes építéstörténet

Vágólapra másolva!
Az űrkorszak kezdete óta nem volt kérdéses, hogy kellene egy igazán nagy, állandóan a Föld körül keringő laboratórium, ahol a súlytalanság előnyeit kihasználva lehetne kísérleteket folytatni. A sok szempontból sikeres, ám pályafutását ócskavasként végző orosz Mir után napjainkra lényegében el is készült az eddigi legbonyolultabb és legdrágább űreszköz. 
Vágólapra másolva!

Forrás: NASA

A P1 szerkezeti elem feljuttatása és üzembe helyezése fontos lépés volt az űrállomás kiépítésében. Ehhez kapcsolódik ugyanis a legtöbb napelem és sok egyéb szerezeti egység, segítségével megnőtt a bővítési lehetőségek száma. Mint az a cikk utolsó oldalán látható, a P3, P4, P5 és P6 elemek mind a P1-en keresztül rögzülnek az ISS központi részéhez. Ez az elem, valamint az űrállomás centrumára szimmetrikusan a túloldalon elhelyezkedő S1 a bővítési lehetőségeken túl napelemtáblákat és ammónia-alapú hűtőrendszereket adott az űrállomásnak.

Forrás: NASA

A P1-en keresztül csatlakoznak a nagy napelemtáblák az űrállomáshoz, itt a P6 kinyitott napelemszárnyai láthatók (NASA)