Hatalmas tiszta gyémántot találtak Lesothóban

2008.09.22. 13:44

A világ egyik legnagyobb tiszta gyémántját fedezték fel a dél-afrikai Lesotho egyik bányájában.

A szinte teljesen hibátlan, 478 karátos követ a Gem Diamonds cég Letseng nevű tárnájában találták. Antwerpeni szakértők szerint a kő, amely még nem kapott nevet, egyedülállóan tiszta és különleges színű. "Esély van rá, hogy ebből legyen a történelem legnagyobb, legtisztább fehér csiszolt gyémántja" - áll a bányavállalat közleményében.

A Letseng az egyik legtöbb különlegességgel szolgáló gyémántbánya: a világ 20 legnagyobb kövéből négy innen került elő - köztük van a XX. században talált három legnagyobb gyémánt.

Megmunkálás, csiszolás előtt nehéz megbecsülni a drágakő értékét, de összehasonlításképpen a cég vezetője elmondta, hogy egy nagyjából ilyen méretű, ám kevésbé tiszta követ nemrégiben 12 millió dollárért (1,97 milliárd forint) adtak el. Vagyis a most fellelt kő vélhetően rekordárat ér majd el.

Forrás: AFP

Képünk illusztráció

A világ jelenleg legnagyobb gyémántja a Cullinan, amely nyersen 3100 karátos volt, majd több száz ékkő készült belőle, ezek közül számos a brit koronaékszereket díszíti.

Ásványok az ELTE Ásvány-és Kőzettárában

1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C (földszint) - az ELTE Lágymányosi campusának déli, a Lágymányosi híd felé eső épülete
Telefon: 1/381-22-08
e-mailcím: nhm@ludens.elte.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK