Repüljön a Naprendszer legnagyobb vulkánja és kanyonóriása felett - itt a Google Mars 3D

Vágólapra másolva!
A Google és a NASA közösen készített új alkalmazásában térhatású képek segítségével mozoghatunk a Mars felszíne felett. Meglátogathatjuk a látványos felszínformákat, például a Valles Marineris hatalmas árkait vagy a Tharsis-hátság óriásvulkánjait, és az eddigi szondák leszállóhelyei is felkereshetők.
Vágólapra másolva!

A nemrég létrehozott Google Mars már lehetőséget nyújtott arra, hogy a vörös bolygó felszínformái között bóklásszanak a felhasználók, tetszés szerint változtatva a helyszínt és bizonyos határokig a nagyítást. Mindezt az optikai és az infravörös tartományban készült felvételekből összeállított globális térképen, valamint egy szín-magasság ábrázolású domborzatmodellen tehették meg.

Most újabb látványos lépés történt a Mars felszínformáinak megjelenítése terén. A számítógépünkre ingyenesen letölthető Google Earth 5.0 verziójának speciális kiegészítéseként megalkották a Google Mars 3D alkalmazást.

A bolygó felszínformáit itt már térhatású domborzatmodellek segítségével jelenítik meg. Hasonló 3D-s felvételeket korábban csak néhány űrszonda honlapján láthattunk, ám ez a térképi alkalmazás sokkal tágabb lehetőséget nyújt a bolygó taulmányozására, és egyben hatalmas információmennyiséget tartalmaz.

A Google Mars 3D elsősorban a Mars Reconnaisance Orbiter-szonda (MRO) új megfigyelésein alapul, de korábbi űreszközök méréseit is felhasználja.

Forrás: Google

A Google Mars 3D navigációs felülete (Google)

Az alkalmazás segítségével nemcsak a látványos felszínformák, például a Valles Marineris hatalmas árkai vagy a Tharsis-hátság óriásvulkánjai látogathatók meg, hanem az eddigi szondák leszállóhelyei is felkereshetők. Akinek kedve van hozzá, egy erre szolgáló programrész segítségével saját háromdimenziós tartalmait is megjelenítheti a bolygó felszínén.

Forrás: Google, NASA

Marsi táj madártávlatból (Google, NASA)

Utazás az Opportunity leszállóhelyére

Az alábbi képsorozat néhány olyan lépést mutat, amelynek keretében az Opportunity rover leszállóhelyére látogathat az érdeklődő. A közelítés során egyre több opció tűnik fel, a harmadik felvételen már a szonda felszíni fotói is kiválaszthatók.

Forrás: Google

Forrás: Google

Forrás: Google

A Google Earth 5.0 innen tölthető le. Miután a program feltelepítette magát, fent az ikonsorban van egy bolygójel, amit le kell gördíteni, és átváltani Marsra.

A Google Earth 5.0-ról további technikai infromációkat talál a Techbázis rovat cikkében, amely bemutatja az Óceán nevű funkciót is.

Programok A csillagászat nemzetközi éve keretében

Február

  • 4. 18:00 400 éve az emberiség szolgálatában - a távcsövek története (Hegedűs Tibor előadása, Ady Endre Városi Könyvtár és művelődési Központ, Baja)
  • 9. 14.30-16.00 Teleszkópoktól a részecske-mikroszkópokig (Barnaföldi Gergely Gábor előadása, fizikatanári továbbképzés, Fazekas M. Gimnázium, Budapest, VIII. Horváth M. tér 8., fizika előadó (II. em., 213.))
  • 10. 19:00 Kepler és Galilei (Csaba György Gábor előadása, Polaris Csillagvizsgáló)
  • 11. 19:00 Merre van lefelé? - a gravitáció története (Dávid Gyula előadása, Polaris Csillagvizsgáló)
  • 12. 15:00 A Kecskeméti Planetárium Teres Ágoston-emléktáblájának avatója (Kecskeméti Planetárium)
  • 12. 17:00 Csillag - fotó. Győri amatőrök asztrofotós kiállítása (megnyitó, Platán Könyvtár Budapest, III. Arató Emil tér 1.)
  • 12. 18.00 Csillagászati események a pénzeken (Maróti Tamás előadása, Magyar Numizmatikai Társulat)
  • 13. 18:00 Csillagmesék. A csillagképek, bolygók legendái, történetük (Horváth Bálint előadása, TIT Tatabányai Csillagvizsgáló)
  • 17. 19:00 Egzotikus exobolygók emberközelben (Kereszturi Ákos előadása, Polaris Csillagvizsgáló)
  • 18. 19:00 Változó állandók - milliárd éves mérések (Dávid Gyula előadása, Polaris Csillagvizsgáló)
  • 20. 18:00 Az űrrepülőgép. Az amerikai űrrepülőgép program múltja, jelene, jövője (Zsombok Gábor előadása, TIT Tatabányai Csillagvizsgáló)
  • 24. 19:00 Távolságméréssel tágított világegyetem (Szabados László előadása, Polaris Csillagvizsgáló)
  • 25. 19:00 Másodfajú örökmozgó az égen - a csillagok születése (Dávid Gyula előadása, Polaris Csillagvizsgáló)
  • 27. 18:00 Változatok világvégékre. Valós és valótlan veszélyek a múltban és a jövőben (Moczik Csaba előadása, TIT Tatabányai Csillagvizsgáló)
  • 28. 10:00-tól Csillagászattörténeti találkozó (Polaris Csillagvizsgáló)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!