Meghökkentő felvétel készült a vírusok terjedéséről

Vágólapra másolva!
A vírusok meghökkentő, a korábban feltételezettnél sokkal gyorsabb terjedési módját fedezték föl brit kutatók. Kiderült, hogy a vírusok képesek "átugrani" a fertőzött sejteket, és így hamarabb tudnak újabb, még egészséges sejteket megfertőzni.
Vágólapra másolva!

Korábban úgy gondolták, hogy a vírusok úgy terjednek, hogy belépnek a sejtbe, szaporodnak (lemásolódik az örökítőanyaguk és a fehérjeburkuk), majd kijutnak a sejtből, és az új vírusrészecskék további sejteket fertőznek meg. Ebből következően a vírusok terjedési sebességét az határozza meg, milyen gyorsan képesek szaporodni egy-egy sejtben.

Egy új tanulmány szerint azonban az úgynevezett vaccinia vírus (a tehénhimlő kórokozója, amelyből az emberi himlőoltást készítették) ettől eltérő és sokkal gyorsabb módon terjed. A londoni Imperial College kutatói élő videomikroszkópos technikát használva fölfedezték, hogy a vaccinia vírus négyszer olyan gyorsan terjed, mint amit a szaporodási rátája alapján lehetségesnek gondoltak.

A vírusfertőzött sejtekről készült videók feltárták, hogy a vírus sejtről sejtre "szörfözve" terjed, olyan mechanizmust használva, amely lehetővé teszi, hogy átugorja a már fertőzött sejteket, és a lehető leggyorsabban elérje a még egészségeseket.

A vaccinia nem sokkal a sejt megfertőzése után két vírusfehérjét juttat a sejt felszínére, amelyek jelzik, hogy a sejt fertőzött. Amikor további vírusok érkeznek a fertőzött sejthez, e fehérjék arra késztetik a gazdasejtet, hogy kígyószerű nyúlványokat, úgynevezett aktinfarkakat toljanak ki, amelyek továbbítják az újonnan érkező vírusrészecskéket más - még megfertőzhető - sejtek irányába. A részecskék tehát addig ugrálnak egyik sejt felszínéről a másikra, amíg meg nem érkeznek egy egészséges sejtre.

A videón a pirosra színezett sejteken látható zöld pontok a fluoreszcens fehérjével jelölt vírusok. A fehér négyzetben látható a vírusokat mozgató aktinfarkak kialakulása

A terjedési módot egyszerű kísérlettel igazolták a kutatók. Megakadályozták, hogy a vírus előállítsa az aktinfarkak létrehozásához szükséges fehérjéket. Ez nagymértékben lecsökkentette a vírus terjedési sebességét.

A kutatók úgy vélik, hogy más vírusok is alkalmaznak gyors terjedési mechanizmusokat. Például a kellemetlen ajakherpeszt okozó herpes simplex vírus (HSV-1) is gyorsabban terjed, mint ami a szaporodási üteme alapján várható lenne. Így tehát a vaccinia vírusnál fölfedezett jelenség gyakori lehet a vírusok között.

A fölfedezés lehetővé teszi a kutatók számára, hogy olyan új antivirális gyógyszereket állítsanak elő, amelyek ezt a terjedési mechanizmust gátolnák.

Forrás: Science/AAAS