Tigrisszaporulatban reménykednek a Fővárosi Állatkertben, és bíznak benne, hogy idővel a hamarosan érkező új nőstény jegesmedve is utóddal örvendezteti meg az állatkert közönségét. A hétvégén kezdődik a tavaszi szezon a parkban.

A márciusi hosszú hétvégén kedvezményes jegyárakkal kezdődik a szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ekkor mutatkozik be először az "Állatok akcióban" elnevezésű bemutatón a mosómedvékkel rokon két farksodró (Potos flavus), Nyali és Fali, s szintén most debütál Szöcske, a nagy mara (Dolichotis patagonum). Szöcskét kézzel nevelték, így sikerült hozzászoktatni az emberek közelségéhez az amúgy rendkívül félénk dél-amerikai rágcsálót.

Az év fő látványosságai várhatóan a már megszületett, illetve a megszületendő állatkölykök lesznek. A két tavalyi születésű szumátrai orángután (Pongo pygmaeus abelii), Moira és Vilmos, valamint Bongo, a nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla) egyre bátrabban távolodnak majd el anyjuktól, és fedezik fel a környezetüket. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban pedig több majomnál, a gyűrűsfarkú makiknál, valamint számos patásnál és madárnál lehet utódokra számítani.

 


A szezonnyitó sajtótájékoztatón került sor a flamingók átterelésére a téli szállásukról a nyári kifutójukba

A park munkatársai nagy reményeket fűznek több, tavaly összehozott pároshoz, illetve trióhoz is. A szibériai tigriseknél (Panthera tigris altaica) már figyeltek meg sikeres párzást, és azóta Niva, a nőstény nem is ivarzott, így elképzelhető, hogy hamarosan kis tigrisekkel gyarapodik az állatkert. Az indiai oroszlánoknál (Panthera leo persica, az oroszlánok egy igen ritka, csak Indiában előforduló alfaja) a hím már szintén érdeklődést tanúsított a két nőstény iránt. A két fiatal ázsiai elefánt (Elephas maximus), Assam és Angele még csak barátkozik egymással, de náluk mindenképpen többet kell várni az utódra, mert a vemhességi idő 22 hónap (az egyik leghosszabb az emlősök körében). A szélesszájú orrszarvúknál (Ceratotherium simum simum) pedig abban bíznak, hogy Lulu két mesterséges termékenyítése után talán végre természetes úton is összejön az utód - Zafrielnek, a tavaly Izraelből érkezett hímnek köszönhetően.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Nyali és Fali, az állatbemutató új sztárjai. Kattintson a képre a galériáért!

Az idei év nagy szenzációja lesz még az új nőstény jegesmedve (Ursus maritimus) érkezésre, melyre heteken belül sor kerül. A jelenlegi két medve, Vitus és Lady már 1996 óta él a Fővárosi Állatkertben, de utódjuk sosem volt. Tavaly kiderült, hogy Lady szervezetében olyan elváltozások alakultak ki, amelyek nem teszik lehetővé, hogy bocsa legyen, ezért döntöttek úgy az állatkert szakemberei, hogy egy fiatal nősténnyel gyarapítják a medveállományt.

Össze kell húzni a nadrágszíjat

Az állatkert tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat a tavalyi évhez képest 24,3%-kal, körülbelül 153,5 millió forinttal csökkentette az állatkert működési célokra adott támogatását. Emiatt április elsejétől személyenként nagyjából 100 forinttal drágulnak majd a belépők, de a tanulmányi jegyek ára szeptemberig változatlan marad. A megszorítások részeként lelassítják, illetve átütemezik a jelenleg zajló uniós fejlesztési projekteket, és felülvizsgálják a Margitszigeti Kisállatkert üzemeltetésének átadását, illetve megszüntetését. Szintén takarékossági okokból költözik majd el az egyik gorilla is.

* * *

Az Állatkert a hosszú hétvégén 15%-os árkedvezménnyel várja a látogatókat.