Ontja a csontokat az Emberiség bölcsője

Ősember, Lee Berger figyeli a föld alatt dolgozó munkatársait
Vágólapra másolva!
Több mint ezer emberi ősmaradványt hoztak felszínre alig három hét alatt egy dél-afrikai barlangból, az Emberiség bölcsője nevű világörökségi helyen.
Vágólapra másolva!

A Rising Star ('felkelő csillag') expedíció 2013. november 7-én indult, azzal a céllal, hogy feltárja az Emberiség bölcsője nevű világörökségi helyen lévő egyik barlang mélyét. Ez a hely körülbelül 50 kilométerre fekszik Johannesburgtól északnyugatra, és korábban már számos híres ősmaradvány – többek közt az Australopithecus sediba – került elő a környékéről.

„Az Emberiség bölcsője jelenleg a korai hominidák leggazdagabb lelőhelye Dél-Afrikában. A fosszíliák kincsesbányája, és még csak a felszínt kapargattuk. Évtizedekig fogunk még itt dolgozni” – mondta Lee Berger, az A. sediba felfedezője a mostani expedíciót lezáró sajtótájékoztatón, november 26-án.

A Rising Star expedíció tábora Forrás: Andrew Howley / National Geographic

Berger a dél-afrikai Witwatersrandi Egyetem humánevolúció-professzoraként vezette a Rising Star expedíciót, amely 40-50 különféle nemzetiségű kutatóból, barlangászból és kisegítő személyzetből állt.

„Hamarosan világossá vált, hogy több csontvázzal van dolgunk, és a három hét alatt a hely messze felülmúlta várakozásainkat. A fosszíliák megőrzöttsége egészen kivételes. Eddig már jóval több mint ezer leletet katalogizáltunk. Egyelőre nem tudjuk megmondani, mennyi idősek az ősmaradványok, csupán azt tudjuk, hogy korai hominidáktól származnak. Nem tudjuk, milyen faj maradványai, és ebben a stádiumban nem is törjük még a fejünket a rendszertani besoroláson. Jelentős számú egyedről van szó, de még nem tudjuk, pontosan hányról" – mondta Berger.

Lee Berger monitoron figyeli a föld alatt dolgozó munkatársait Forrás: Andrew Howley / National Geographic

Ekkora leletanyag kinyerése egyetlen hónap alatt előzmény nélküli a paleoantropológia világában. Andrew Howley, a National Geographic bloggere napi rendszerességgel számolt be a kutatásokról szövegben, képekben és videókkal a magazin blogján.