A fehér galamb és a lángnyelv ünnepe

Krisztus és tanítványai Raffaello festményén

A kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez, a pünkösdhöz több bibliai hagyomány fűződik.  Pünkösd elsősorban a Szentlélek kiáradásának ünnepe, amelyet a keresztény hagyomány Krisztus mennybemenetelével és az egyház megalapításával is összekötött.

A sínai szövetségig nyúlnak vissza a gyökerek

A pünkösdi ünnep elnevezése az ógörög pentekosztész szóból származik, amelynek jelentése, az ötven arra utal, hogy a pünkösdi ünnep a húsvétot követő ötvenedik napon, illetve hetedik vasárnapon kezdődik.

Krisztus és tanítványai Raffaello festményén Forrás: Wikimedia Commons

A kereszténység egyik legfontosabb ünnepén a hívők a Szentlélek eljöveteléről, a kiáradásról emlékeznek meg.

A keresztény teológiában a Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, ezt nevezik kiáradásnak.

A pünkösd i. sz. 325-től, a niceai zsinat határozata óta a húsvéthoz igazodó, úgynevezett mozgó ünnep, amelynek minden évben máskorra esik a kezdőnapja.

A keresztény ikonográfiában a Szentlélek szimbóluma a fehér galamb. Mária és a Szentlélek Jan van Eyck festményén Forrás: Wikimedia Commons

A pünkösd eredete történetileg a zsidó vallási hagyományban, egész pontosan a zsidó húsvét, a pészah utáni ötvenedik napon megült sávuót tradícióiban gyökerezik. Sávuót, vagyis a hetek ünnepén a Sínai-hegyi törvényadásra és az új termésből elkészített első kenyérre emlékeznek.

Pünkösd e tradíciók nyomán

az új törvény, azaz az Újszövetség kinyilatkoztatásának és a keresztény egyház megszületésének

az ünnepe is.

Egészen a 4. századig az ókeresztények a Szentlélek eljövetelével együtt emlékeztek meg Krisztus mennybemeneteléről.

A feltámadt Krisztus Rubens festményén Forrás: Wikimedia Commons

Később a húsvétot követő negyvenedik nap, áldozócsütörtök lett Krisztus mennybemenetelének ünnepe. (Elnevezése arra vezethető vissza, hogy a keresztény hívők ezen a napon végezhetik el utoljára a kötelező húsvéti áldozást.) Az ötvenedik napra eső pünkösdi ünnep abból a keresztény hagyományból ered, hogy Krisztus mennybemenetele után tíz nappal gyűltek össze ismét az apostolok.

Az utolsó vacsora termében jött létre az ősegyház

Az új törvény és -szövetség előjelei már a Biblia ószövetségi részében, Ezékiel és Jeremiás próféták könyveiben is fellelhetők. Keresztelő Szent János még a "kiáradás" megtörténte előtt a következőket nyilatkozta próféciaként a Szentlélek eljöveteléről:

„(Krisztus)… majd Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni” (Máté 3, 11).

Miután Szent János megkeresztelte Jézust, Krisztusra egy fehér galamb formájában szállt rá a Szentlélek. A keresztény ikonográfiában a Szentlelket szimbolizáló fehér galamb ebből a hagyományból származik.

Az utolsó vacsora (a képen Leonardo festményének modern feldolgozása) kiemelt szerepet játszott az őskeresztény liturgiában Forrás: Wikimedia Commons

A bibliai emlékezet szerint a 12 apostol, valamint Szűz Mária, Jézus anyja és Krisztus további 120 követője abban a teremben gyűltek össze Jeruzsálemben, ahol korábban az utolsó vacsorát elköltötték. Ekkorra Iskarióti Júdás helyett Mátyást fogadták maguk közé tizenkettedik apostolnak a tanítványok.

Júdás csókja Caravaggio festményén. Az apostolok Mátyást fogadták be maguk közé Júdás helyett Forrás: Wikimedia Commons

Az Újszövetség az Apostolok cselekedeteiben írja le, hogy mi történt ezután: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

Forrás: Wikimedia Commons

Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Apostolok cselekedetei, 2. fejezet) A keresztény emlékezet ehhez az eseményhez köti az egyház létrejöttét, amikortól az apostolok elkezdték hirdetni a krisztusi tanítást.

Jeruzsálem, az apostolok városa

Máté evangéliuma szerint Krisztus mennybemenetele előtt ezekkel a szavakkal küldte szét tanítványait: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek” (Máté, 28. 19-20).

Történelmi tény, hogy az első keresztény közösségek Jeruzsálemben jöttek létre.

A pünkösdöt követő napokban 2-3 ezren vették fel az új hitet; a legelső keresztények a zsidóság soraiból kerültek ki.

Az első őskeresztények betartották a Tóra törvényeit, Krisztus tanait Mózes és a zsidó hagyományok megtartása mellett gyakorolták.

Továbbra is részt vettek a hagyományos zsidó szertartásokon, de rendszeresen megemlékeztek az utolsó vacsoráról is, az úgynevezett agapék és közösen tartott úrvacsorák során.

Megtiltották a nazarénusok prédikálását

Naponta összegyűltek a közös imára, az első években még magánházakban, és a nem keresztények kizárásával. A közösségek élén a választott presbiterek álltak, akiket a diakónusok segítettek. A presbiterek többnyire a közösség idősebb tagjai közül kerültek ki, ők magyarázták a szentírást.

Jeruzsálem óvárosában áll a Szent Sír bazilika Forrás: AFP/Gali Tibbon

A diakónusok gyűjtötték az adományokat, nyilvános prédikálással, térítéssel és kereszteléssel igyekeztek minél több tagot gyűjteni a gyülekezetnek. A jeruzsálemi zsidó főpapok egyre növekvő ingerültséggel figyelték a „nazarénusok” gyors térhódítását, ezért a nagytanács megtiltotta, hogy prédikáljanak a városban. (Jézus származási helye, Názáret után nevezték el a kereszténység követőit nazarénusoknak.)

Az újszövetségi szentírás egyik lapja a vizsolyi bibliában Forrás: Polyák Attila

Az első konfliktusok abból eredtek, hogy a keresztény hitszónokok nem voltak hajlandóak tudomásul venni a főpapok tiltását. Ez vezetett az első jeruzsálemi keresztényüldözésekhez, amelynek többek között István diakónus és Jakab apostol is áldozatul estek.

Gyors keleti menetelés

A Jeruzsálemből kirajzó kereszténység először Júdea és Galilea városaiban, illetve az ókori közel-keleti hellenisztikus nagyvárosok zsidó diaszpóráiban vert gyökeret. Jeruzsálem után Antiókhiában és Damaszkuszban jöttek létre a legnagyobb keresztény közösségek.

Pál apostol levélírás közben, Valentin de Boulogne festményén Forrás: Wikimedia Commons

Az apostolok közül Péter, Jakab, János és Pál voltak a legrátermettebb keresztény vezetők. Különösen Pál, a tarsusi hellenizált zsidó családból származó és római polgárjoggal rendelkező megtért farizeus színrelépése – őt szokás tizenharmadik apostolnak is nevezni – adott nagy lendületet a kereszténység gyors terjeszkedésének az i. sz. 1. század derekán.

Pál klasszikus műveltségű, görögül kiválóan beszélő férfi volt, aki e kvalitásainak is köszönhetően különösen a birodalom keleti felében tett sokat az új vallás terjesztéséért.

Szíria, Kis-Ázsia, Makedónia és Görögország után Itáliában hirdette a keresztény tanokat.

Szent Pál térítőútjai térképen. Utolsó útján Hispániában járt, innen visszatérve Rómába a keresztényüldözés áldozatává vált Forrás: Wikimedia Commons

Rómát, a birodalom fővárosát már Claudius császársága idején elérhette a kereszténység terjeszkedése, legalábbis a történeti források szerint. Claudius i. sz. 47-ben kiadott rendelete ugyanis az „új zsidó szekta”, azaz a kereszténység szülte zavargások miatt tiltotta ki a zsidókat Rómából.

Lecsap a római sas

A másfél évtizeddel később, i. sz. 64. július 18-án éjjel Rómában fellobbant hatalmas tűzvész vetett véget a keresztényekkel szembeni addigi viszonylagos toleranciának.

Claudius császár korabeli márványportréja. Az ő idejében jelent meg az első keresztény közösség Rómában Forrás: Wikimedia Commons

A korabeli szóbeszéd szerint Néró császár gyújtatta fel a várost, hogy ihletet kapjon a Trója pusztulásáról írandó költeményéhez. Noha ennek a vádnak nincs valós történelmi alapja, az ekkorra már roppant népszerűtlenné vált császár igyekezett bűnbakot keresni, amit a római keresztény közösségben talált meg.

Alighogy elhamvadt az örök várost pusztító tűz, fellobbant az első keresztényüldözés lángja.

A nérói üldözésnek esett áldozatául Péter, Róma első püspöke, és Pál, a korai keresztény idők legsikeresebb hittérítője is.

Néró a római tűzvészért a keresztényeket tette felelőssé Forrás: Wikimedia Commons

Krisztus követői közül János volt az egyetlen, aki nagyon magas kort megélve, „ágyban és párnák közt” hunyt el. Jánost szintén Rómába vitték Domitianus császár színe elé, és halálra ítélték. Miután túlélte a kínzásokat, a császári kegyelem Pátmosz szigetére száműzte, ahol utolsó éveiben megírta a neki tulajdonított Jelenések könyvét.

Forrás: Wikimedia Commons

Két és fél évszázad múlva nagyot fordult a világ; a názáreti Jézus tanai letaszították trónjukról az olümposzi isteneket. Az utolsó vacsora szerény, meszelt falú terméből elindult krisztusi tanok világvallássá váltak.