18 perc elég volt 1198 ember halálához

2015.05.07. 15:37

100 évvel ezelőtt mindössze 18 perc alatt merült hullámsírba az RMS Lusitania, az Egyesült Királyság egyik leggyorsabb  utasszállító gőzöse. A hajót az Ír-tengeren cirkáló egyik német tengeralattjáró torpedózta meg, de az eltelt száz év ellenére mind a mai napig nem ismert pontosan a tragédia háttere. A németek könyörtelenségének esett-e áldozatul, vagy valójában a cinikus brit propaganda véres eszközévé lett a Lusitania?

Az RMS Lusitania korának legmodernebb, leggyorsabb, fényűző hajója volt, nyomába csupán testvérhajója, a Mauretania léphetett. A 41 ezer tonnás gőzöst úszó palotának és a megtestesült kényelem netovábbjának tartották, az amerikai elit különös előszeretettel utazott a fedélzetén. 

A Lusitania volt korának leggyorsabb hajója, négy alkalommal nyerte el a Kék SzalagotForrás: Wikimedia Commons

A Titanic elődjének számító hajón többek között mahagóniborítású, üvegtetejű társalgó, zeneszoba, a versailles-i palotára emlékeztető lakosztályok, felvonó és kávéház volt; a többi korabeli gőzöshöz képest még a harmadosztályú kabinok is luxusszámba mentek.

A Tengeri Agár volt a leggyorsabb

A Lusitania megépítéséhez 1904-ben fogott hozzá a Cunard Line társaság, de a megkívánt minőség biztosításához szükséges elképesztő összeg nem állt a rendelkezésére, így a brit kormányhoz fordult segítségért. Az Admiralitás örömmel ajánlotta fel támogatását, de kötelezte a Cunard Line-t, hogy szükség esetén hadi célokra használhassák a luxusgőzöst.

A Lusitania New York kikötőjében állomásozik - innen indult el utolsó útjára 1915. május 1-jénForrás: AFP/Roger Viollet

A Lusitania eredeti terveit a brit haditengerészet előírásai szerint módosították, és a gyorsaság fokozására helyezték a hangsúlyt, így a hasonló kategóriájú gőzösökhöz képest keskenyebbre építették. Ezzel viszont borulékonyabbá vált a kortárs személyszállító óceánjárókhoz képest. Innen kapta becenevét is: a "Tengeri Agár" a hajó karcsúságára utalt. Az Admiralitás számára nagyon fontos volt, hogy a "segédcirkáló" versenyre kelhessen a gyors német óceánjárókkal. A tervezés meghozta az eredményét: a Lusitania négy alkalommal nyerte el a leggyorsabb hajónak járó Kék Szalagot.

Rekordidő alatt merült hullámsírba

Az RMS Lusitania 1907. szeptember 7-én indult első útjára Liverpoolból New Yorkba, ezt a távot 8 éves szolgálata alatt 202 alkalommal tette meg sikeresen. 1915. május 1-jén New Yorkból indult utolsónak bizonyult útjára, fedélzetén majdnem kétezer utassal és a személyzettel. Hat nappal később, május 7-én Írország partjai közelében az U-20 német tengeralattjáró megtorpedózta, és az elsüllyeszthetetlennek hitt gőzös alig 18 perc alatt merült a hullámsírba. A találat délután fél kettő körül érte a hajót, amikor az utasok éppen az ebéd utáni kávéjukra vártak. Szinte azonnal pánik tört ki a fedélzeten. Az energiaellátás megszűnt, a vízzáró ajtók nem működtek, az első és második kazánház is víz alá került, a rendkívül instabil hajó pedig lassan oldalra és előre dőlt. A 44 mentőcsónakból mindössze 8-at tudtak leereszteni, az utasok közül 1198-an életüket vesztették.

A Lusitania végül Írország partjainál, Kinsale közelében süllyedt el, hullámsírba temetve 1198 utasátForrás: AFP/Roger Viollet

A rejtélyes második robbantás

A tragédia körülményei a mai napig tisztázatlanok: a 764 túlélő túlnyomó része arról számolt be, hogy a Lusitanián nem egy, hanem két robbanás is volt. A német tengeralattjáró azonban csupán egy torpedót lőtt ki, ez a gőzös orrát érte. Sokáig úgy gondolták, hogy a széntartályok körül szálló szénpor gyulladt be, de a rakományjegyzék és különböző merülések során bebizonyosodott, hogy a semleges hajóként közlekedő Lusitania 4 millió Remington .303-as töltényt is szállított.

A Lusitaniát elsüllyesztő U-20 német tengeralattjáró, 1916-os képForrás: Wikimedia Commons

Bár a roncs kutatása szigorú engedélyekhez kötött, a Lusitania tulajdonosi jogai felett diszponáló Gregg Bemisnek az Odyssey Marine Exploration segítségével sikerült megtalálnia a lőszerrakományt a roncs belsejében. Időközben a teljes rakományjegyzékből is kiderült, hogy a raktérben lőgyapotot és nagy mennyiségű töltényt őriztek, így feltételezhető, hogy ezek és a többi regisztrálatlan, robbanékony hadieszköz okozta a második, végzetes detonációt.

Az utasokat figyelmeztették a veszélyre

A Lusitania elsüllyedése az első világháború egyik legnagyobb tragédiája, de az általános vélekedéssel szemben az Egyesült Államok nem emiatt üzent hadat Németországnak. A németek az első világháború alatt rákényszerültek arra, hogy a tengeren hadifölényben lévő angolok szövetségeseit is megtámadják, nagyjából 5000 hajót sikerült elpusztítaniuk.

Illusztráció a Lusitania süllyedéséről. A hajó rendkívül keskeny volt, ezért könnyen oldalra billent, a torpedó becsapódása utáni második robbanás miatt alig 18 perc alatt elsüllyedtForrás: Origo

A német kormány egyébként a Lusitania végzetes útja előtt kifejezetten figyelmeztette az amerikai utasokat, hogy a hajót hadi célpontként kezeli: fizetett hirdetéseket adott fel azért, hogy minél kevesebb civil szálljon fel a gőzösre. Ez azonban vajmi keveset számított a gazdag, ám vakmerő utasok számára, az óceánjárót ugyanis, a Titanichoz hasonlóan, elpusztíthatatlannak hitték.

A németek egyik fizetett hirdetése, amelyben óvnak a Lusitanián való utazástólForrás: Wikimedia Commons

Churchill csaliként használhatta a hajót

A tragédia másnapján a brit újságokban már olyan hírek jelentek meg, hogy a német gyerekek tanítási szünetet kaptak, hogy megünnepelhessék a Lusitania elsüllyesztését. A brit propaganda vérprofi módon használta ki az amerikaiak megrökönyödését, és sikeresen a németek ellen fordította az Egyesült Államok addig semleges közhangulatát.

The New York Herald 1915. május 8-i címlapja, amelyen bejelentették a Lusitania torpedózásátForrás: AFP/Stringer

Számos történész osztja azt az álláspontot, hogy Winston Churchill akár csaliként is használhatta a hajót, hogy az Államokat Németország ellen hangolja: ezt leginkább a miniszterelnök Walter Runcimannek, a brit Kereskedelmi Tanács elnökének írt leveléből lehet sejteni. Ebben ugyanis Churchill, mint az Admiralitás első lordja, bátorítja a semleges hajók mozgását a brit területeken, elsősorban abból a megfontolásból, hogy az USA a németek ellen forduljon. Bár az elmélet azért vitatható, mert a Lusitania hivatalosan brit zászló alatt hajózott, mégis furcsa, hogy a Királyi Haditengerészet nem küldött kísérőhajót a gőzös mellé, holott tisztában volt azzal, hogy az útvonalon német tengeralattjárók cirkálnak.

A Lusitania első útján befut New York kikötőjébe, 1907 áprilisábanForrás: Wikimedia Commons

Fordulópontot hozott a háborúban

Bár nem a Lusitania elsüllyesztése volt az USA hadba lépésének közvetlen oka, a hajó tragédiája az első világháborúban sorsdöntő fordulatot hozott. A katasztrófa után ugyanis Németország szüneteltette a korlátlan tengeralattjáró-háborút, de az 1917 elején dekódolt Zimmermann-táviratban ezt a rendelkezését visszavonta. Sőt, Mexikótól az iránt érdeklődött diplomáciai csatornákon, hogy hajlandó volna-e megtámadni az Egyesült Államokat. Ekkor, nagyrészt a távirat hatására, az USA hadat üzent a központi hatalmaknak, és Nagy-Britannia mellett belépett abba a háborúba, amely négy éve alatt majdnem 20 millió ember halálát okozta.

A nő középen a Lusitania tragédiájának egyik túlélőjeForrás: Wikimedia Commons

Rendkívül nehéz a roncsokhoz merülni

Mivel a hajót az ír kormány történelmi örökségként kezeli, rendkívül nehéz megszerezni a roncsmerüléshez szükséges engedélyeket. Állítólag az Admiralitás már 1917-ben megpróbálkozott a mélybe süllyedt hajó vizsgálatával, erre azonban semmiféle közvetlen bizonyítékunk nincsen. A tulajdonos Bemisen kívül több híres roncskutató is eljutott a Lusitaniához, többek között az egyik első merülőként számon tartott Jacques Cousteau és a Titanicot vizsgáló Robert Ballard is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK