Megválasztották az év algáját Németországban

alga
Alga a Yuba folyón
Vágólapra másolva!
Egy jeges-tengeri fajt, a Melosira arcticát választották a 2016-os év algájává a Német Botanikus Társaság algakutatói.
Vágólapra másolva!

A Melosira arctica a legtermékenyebb alga a Jeges-tengerben, még a legnagyobb hidegben is óriási szőnyeget képez a tengeri jég alatt - mondta Klaus Valentin biológus, az Alfred Wegener Intézet (AWI) munkatársa szerdán. A szakértő a jövőben kollégáival azt kutatja, hogyan reagál a faj a klímaváltozásra.

Így fest a díjnyertes alga Forrás: Alfred Wegener Institute

A tengeri jég aljáról lógnak

A jég- és kovamoszatok sok biomasszát építenek fel, ehhez szén-dioxidot használnak fel és oxigént termelnek. A harminc mikrométeres kis algákat egy kocsonyás, poliszacharidokból felépülő védőburok veszi körül.

Több méter hosszú "szőnyegeket" alkotnak,

amelyek függönyként lógnak a tengeri jég aljáról. Az egysejtűek túlélik a hosszú sarkvidéki éjszakát és a telet is.

Valentin szerint továbbra sem tudni, mi teszi olyan ellenállóképessé az algákat. "Azt sem tudjuk, hogyan fejlődik és mely környezeti tényezők - például fény, ásványi anyagok, sótartalom - befolyásolják az életmódját" - tette hozzá a kutató.

Alga a Yuba folyón Forrás: Flickr / Jaime Brown

A megfelelő fényviszonyokat kutatják

Az AWI szakértői laborban kutatják, milyen hőmérséklet és fényviszonyok a legmegfelelőbbek az algáknak. Emellett egy hosszú távú kutatás során különböző Melosira-törzsek fejlődését követik figyelemmel 150 generáción keresztül. Azt remélik, megtudhatják, mely törzsek vagy alfajok képesek elviselni hosszabb távon a magasabb hőmérsékletet. A jövőben a Melosira örökítőanyagát is elemzik.