Rémi Szállóként indult, ma Hotel Nemzeti, de az évszázadok aligha hagytak nyomot rajta. Túlélte a világháborúkat, az ’56-os forradalmat, lakott benne Rigó Jancsi, Gárdonyi Géza, és itt ebédelt Jászai Mari vagy Blaha Lujza is. A Budapest100 alatt ezt az épületet is bárki jobban megismerheti.

Ritka, hogy a Nagykörút házait építtető emberek leszármazottai annyit tudjanak szépatyáik munkásságáról, mint amennyit Görbe Márk, a Hotel Nemzeti alapítójának szépunokája. A művészettörténész pontosan ismeri a szálló alapításának történetét, az építészeti sajátosságait, és azt is, hogy kik jártak már a falai között.

Megőrizték az eredeti stílust

A Hotel Nemzeti épülete 1894 és 1895 között épült Schannen Ernő tervei szerint, a megbízó Görbe Márk szépapja, Rémi Róbert volt. A tulajdonos először családjáról Rémi Szállónak nevezte el az épületet, amelyeta korabeli sajtó a város egyik legelegánsabb épületének tartott. „A homlokzat teljesen ép maradt, ezen kívül apróbb átalakítások voltak csak, főleg az éttermi részen” – mondta el a We Love Budapestnek Balzer Tímea, a Hotel Nemzeti Szálloda igazgatója. „De valójában a teljes stílusát megőrizte az épület.” Neobarokk és rokokó stílusban épült, és igazi különlegességei a homlokzat közelében található, megkötözött rabszolgákat ábrázoló szobrok - de ezek valódi céljáról semmit nem tudni.

A szállónak sikerült túlélnie mind a két világháborút és az 1956-os forradalmat is, annak ellenére, hogy a forradalom idején a Blaha Lujza téren is komoly harcok folytak.

A Hotel Nemzeti Budapest szálloda a VIII. kerületi József körútonForrás: MTI/Kallos Bea

Ide jártak a legnagyobb művészek

A hotel igazán jó helyre épült, hiszen 1908-1964-ig vele átellenben működött a Nemzeti Színház (erről kapta második nevét is 1929-ben, amit a privatizáció után is megtartottak) – így a szálló a budapesti művészeti élet központjává vált.

A Hotel Nemzeti az 1930-as évekbenForrás: Fortepan

A földszinten 104 fős kávézó és 203 fős étterem várta a vendégeket, az udvart a ma is az épületben látható színes üvegtető fedte.  Egykor a föld alatt átjáró ivezetett a Nemzeti Színházba, így a színészek és színésznők közül sokan törzshelyükként tekintettek a szállóra . Gyakran megfordult itt Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Gárdonyi Géza, Jászai Mari és Blaha Lujza is. „A neves színészek és színésznők, ha nem is itt lakás céljából, de étkezni és mulatni rendszeresen felkeresték a Rémi Szállót” – mesélte Görbe Márk a We Love Budapestnek.

Blaha LujzaForrás: Wikimedia Commons
A Blaha-szobor legendája
A Hotel Nemzetiben, a bejárattal szemben, egy megnyitott fal üregében áll a Blaha Lujzáról készült szobor, amelyhez érdekes legenda fűződik. A Márton László által készített műalkotás ugyanis, ha megdörzsöljük az alkarját, állítólag szerencsét hoz a karrierben.
A művésznőnek egyébként már máshol is áll népszerű szobra: a Duna-korzó korlátján ülő Kiskirálylány is hozzá köthető.

A hoppon maradt Rigó Jancsi

A szálló cigányzenekarai is rendkívül híresek voltak, itt játszott például Rigó Jancsi a legendás cigánypírmás, aki elszerette a belga Chimay hercegtől fiatal feleségét, egy amerikai milliomos lányát, Clara Wardot. A szállóba jöttek nászútra is, és a legendák szerint Jancsi az itteni cukrászt kérte meg, hogy varázsolja el újdonsült feleségét egy új süteménnyel – ez az édesség azóta is a prímás nevét őrzi. Jancsinak egyébként szintén volt felesége, amikor beleszeretett Clarába, méghozzá egy Barcza Mariska nevű hölgy, akitől gyorsan el is vált, amikor megkaparintotta a gazdag örökösnő kezét. A nagy szerelem azonban körülbelül tíz évig tartott csupán (a pár ezalatt legalább 8 millió dollárt elherdált, elég nagy lábon éltek) – Clara Nápolyban, a Vezúv lábánál faképnél hagyta Jancsit, és megszökött egy olasz pincérrel.

Rigó Jancsi és Clara Ward-ChimayForrás: Wikipedia

Később egy hotelportás felesége lett, majd fotómodellként tengette életét. Jancsi nem igazán találta a helyét, évekig bolyongott az európai nagyvárosokban, majd szegényen, elzüllötten halt meg Amerikában.

A Rémi Szálló 1910-1920 körülForrás: otthonedes.blog.hu

Modern régen, modern ma

Nem csoda egyébként, hogy Jancsi és dúsgazdag felesége a Rémi Szállót választotta nászútja helyéül: már a kezdetektől a legmodernebb hotelek közé tartozott az országban, minden szobában volt porszívó, hideg-meleg vizes angol mosdó, valamint

az elsők között volt a liftek bevezetésében is.

2008-ban ugyan bezárta kapuit (ekkor bántó, babakék színben „tündökölt”), de 2013-ban felújítva újra megnyitott, és ma is legalább olyan modern és kifinomult, mint nyitásának napján volt.

Blaha Lujza tér (ekkor a Népszínház utca és a Rákóczi út találkozása), a Népszínház (a későbbi Nemzeti Színház) épülete. A felvétel 1893-ban készültForrás: Fortepan

Érdemes lesz tehát a Budapest100 hétvégéjén, 2016. április 16-án és 17-én a 12 és 18 óra között, óránként induló épülettörténeti sétára ellátogatni. A házról további információkat szerezhet a Budapest100 honlapján.