Pedig a hóviharban már látszottak a Kreml tornyai

2016.12.06. 20:30

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen. A hetvenöt éve elindított szovjet ellenoffenzíva meglepetésként érte a német Közép Hadseregcsoport leharcolt és teljesítőképességük határára jutott egységeit. A Moszkva alatt kibontakozó sikeres szovjet ellentámadás következményeként a Wehrmacht ekkor még nem vesztette el hadászati kezdeményező képességét a keleti fronton, ám Hitler Szovjetunió elleni villámháborús terve végleges kudarcba fulladt.

Adolf Hitlert mágnesként vonzotta a Szovjetunió

Adolf Hitler sikerei tetőpontján, 1940 nyarán, a fényes győzelemsorozattal végződő nyugat-európai „Blitzkrieg” befejezése után határozta el, hogy – elnapolva a Seelöwe (Oroszlánfóka) hadműveletet, azaz Nagy-Britannia tervezett lerohanását – megsemmisíti a Szovjetuniót. Az 1939 őszétől egymást érő katonai sikerek hatására, feladva korábbi óvatosságát, úgy vélte, hogy még a makacs angol ellenállás végleges megtörése előtt képes lesz a Szovjetunió olyan gyors megsemmisítésére, hogy elkerülheti a kétfrontos háborút. 

Az 1941. december 6-án Moszkva alatt kibontakozó szovjet ellentámadás mérte az első súlyos hadászati vereséget a WehrmachtraForrás: WW2

Hitler az 1940. december 18-án aláírt 21. számú hadműveleti utasításban fektette le a Szovjetunió elleni, később Fall Barbarossa fedőnevet kapott haditerv fő céljait. 

A Führer direktívájában felsorolt legfontosabb célok között szerepelt a Szovjetunió európai területén állomásozó haderő megsemmisítése, „annyi terület elfoglalása, amennyi csak lehetséges”, illetve az úgynevezett A-A (Arhangelszk–Asztrahány) vonalig történő előrenyomulás, ahonnan a szovjet légierő már nem fenyegetheti a német birodalmi területeket.

Adolf Hitler és Franz Halder vezérezredes (a kép jobb szélén), az OKH vezérkari főnöke a Barbarossa hadművelet idején. A haditervnek nem volt egyetlen meghatározó céljaForrás: Bundesarchiv

Az OKH (Oberkommando des Heer), a szárazföldi haderő főparancsnoksága mindezt három hadseregcsoport bevetésével kívánta elérni, amelyeknek egyszerre kellett megindulniuk és előrenyomulniuk Leningrád, Moszkva, valamint Kijev irányába. A haditerv – leegyszerűsítve – azt célozta meg, hogy a három német hadseregcsoport széles fronton keleti irányba nyomulva elfoglalja Leningrádot, Moszkvát, valamint a dél-orosz mezőgazdasági és iparvidéket, 

megteremtve a kaukázusi olajmezők megszerzésének lehetőségét is.  

 

A Barbarossa hadművelet első heteiben úgy tűnt, hogy a németeknek sikerül legyűrni a Vörös HadseregetForrás: WW2 in Color

Az eredeti terv szerint a Szovjetunió elleni hadműveletet 1941. május 15-én kellett volna elindítani, ám Mussolini balkáni kalandja, valamint a március 27-i belgrádi angolbarát katonai puccs miatt Hitler a Szovjetunió elleni támadás időpontját június 22-re halasztotta. Ez az öthetes késlekedés – több hadászati hiba mellett – a Moszkva alatti hómezőkön kibontakozó küzdelem idején, döntő jelentőségűnek bizonyult.

Fergeteges győzelmet ígérő villámháborúnak indult

1941. június 22-én hajnali 3 óra 15 perckor a német hadigépezet háromezer kilométer széles fronton támadásba lendült a Szovjetunió ellen. A Ritter von Leeb vezértábornagy alárendeltségébe tartozó Észak Hadseregcsoport a Balti-tenger mentén a „bolsevizmus szülővárosa”, Leningrád irányába nyomult, Erich Hoepner vezérezredes 4. páncéloscsoportjával (páncéloshadseregével) megerősítve. 

Ritter von Leeb vezértábornagy volt az Észak Hadseregcsoport parancsnokaForrás: Bundesarchiv

A három támadó német seregtest közül Fedor von Bock vezértábornagy Közép Hadseregcsoportja Belorussziába hatolt be, és Moszkva felé tört előre, Heinz Guderian vezérezredes 2., illetve Hermann Hoth vezérezredes 3. páncéloscsoportjának támogatásával. Gerd von Rundstedt vezértábornagy parancsnoksága alatt a Dél Hadseregcsoport Ukrajnába betörve Kijev és a Fekete-tenger irányába bontakoztatta ki támadását, Ewald von Kleist vezérezredes 1. páncéloscsoportjával kiegészítve. 

A Barbarossa hadművelet első heteiben a Wehrmacht óriási hadászati jelentőségű sikereket ért el. 

 

Fedor von Bock vezértábornagyForrás: WW2 in Color

Annak ellenére, hogy a szovjet hadvezetés 1941 áprilisától egyre több magasabb egységet vezényelt át az ország nyugati határára, és a Kreml urához, Joszif V. Sztálinhoz sorra futottak be a német–szovjet határon zajló erős csapatösszevonásokról szóló jelentések, 

a szovjeteket készületlenül érte a német invázió. 

A Vörös Hadsereg 1941 forró nyarának vészterhes napjaiban, megrendítő csapások közepette, fejvesztve vonult vissza a győzelmesen előrenyomuló Wehrmacht elől. 

Gerd von Rundstedt vezértábornagy irányította a Dél Hadseregcsoportot a Barbarossa hadművelet idején. A Moszkva alatt elszenvedett kudarc miatt Hitler őt is menesztette a beosztásábólForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A Közép Hadseregcsoport alárendeltségébe tartozó, Heinz Guderian vezérezredes parancsnoksága alatt álló 2. páncéloscsoport lenyűgöző sebességgel tört előre, és alig két héttel az offenzíva kezdete után, július 3-án Bialystoknál Hoth vezérezredes 3. páncéloscsoportjával együttműködve, bezárta Pavlov tábornok kétségbeesetten védekező hadseregcsoportja körül a katlant. Július 9-én elesett Minszk, a Moszkva felé vezető út első, lélektanilag is jelentős állomása. 

Kódolva volt a bukás a Barbarossa hadműveletben

A lendületes előretörés ellenére a német hadvezetésen belül már az első hetektől kezdve egyre hevesebb vita bontakozott ki az offenzíva fő irányáról. A Barbarossa hadműveletnek – felrúgva a klasszikus hadászati tervezés egyik legfőbb szabályát – ugyanis nem volt olyan kizárólagosan meghatározó kiemelt stratégiai célja, amelynek az összes többi célt is alárendelik. Adolf Hitler Leningrád, Moszkva és Ukrajna elfoglalásával 

egyszerre három hadászati célt akart megvalósítani anélkül, hogy bármelyiknek kizárólagos prioritást adott. 

 

Német páncélos és gépesített egységek előrenyomulása az orosz sztyeppén, 1941 nyaránForrás: Bundesarchiv

Talán sikerülhetett volna a terv, ha a német hadsereg a hadművelet méretéhez igazodó forrásokkal és tartalékokkal rendelkezik. Hitler türelmetlensége miatt azonban a Harmadik Birodalom 1939 szeptemberében úgy robbantotta ki a háborút, hogy a Wehrmacht – egyébként 1943-ra tervezett – felfejlesztése még nem fejeződött be. A Barbarossa hadművelet kezdetén – a népszerű tévhittel szemben – a német haderő alakulatainak hozzávetőleg még csak a tíz százaléka volt teljesen gépesített, és az egységek többségénél a lóvontatás dominált. 

1941-ben mind a Vörös Hadseregben, mind a Wehrmacht alakulatainál még a fogatolt vontatás volt a meghatározóForrás: Ria/Novosty

Ennek ellenére a Wehrmacht 1941-ben mind kiképzettségben, mind taktikában és vezetésben, valamint technikailag is magasan a Vörös Hadsereg felett állt. Az 1930-as évek második felében a sztálini tisztogatás a Vörös Hadsereget szabályosan lefejezte. 

A szovjet tábornoki kar 1939-re egészen a hadosztályparancsnokokig bezárólag, szinte teljesen lecserélődött. 

A régi, hadiiskolát, illetve vezérkari akadémiát végzett, magasan képzett tisztek helyére nemegyszer katonai analfabéta, ám politikailag megbízhatónak tartott pártkádereket vagy a magasabb szintű parancsnoki-vezetési gyakorlatot nélkülöző tiszteket állítottak. Mindez 1941 vérzivataros hónapjaiban keményen megbosszulta magát.

Csak az ajtót kell berúgni

1941 forró nyarának látványos német sikerei ellenére, alig néhány héttel az offenzíva megindulása után, már jelentkeztek az első problémák. A Szovjetunió földrajzi adottságának megfelelően, az ország keleti irányban kiszélesedik; így az egyre mélyebben előretörő német hadseregcsoportok között fokozatosan széthúzódott az arcvonal, ami miatt elsősorban a Közép és a Dél Hadseregcsoport egységei között mély rések keletkeztek. A Barbarossa hadművelet megindítása előtt, 1941. június 15-én megtartott utolsó parancsnoki értekezleten Adolf Hitler a tábornokai előtt még magabiztosan kijelentette, hogy  „ ...csak az ajtót kell berúgni, és az egész agyaglábakon álló kolosszus magától összeomlik”

Hitler Walther von Brauchitsch vezértábornagy, az OKH fejének társaságában. A Führer úgy vélte, hogy a Szovjetunió az első csapások hatása alatt magától össze fog omlaniForrás: Bundesarchiv

A Vörös Hadsereg azonban a hatalmas veszteségek dacára sem omlott össze, a szovjet katonák pedig a rossz vezetés és az elképesztő véráldozatok ellenére a nyugati fronton nem tapasztalt szívós ellenállással küzdöttek. 

A megnyúlt utánpótlási útvonalak és a gyalázatos állapotban lévő utak miatt augusztustól egyre jobban akadozni kezdett az utánpótlás, 

amelyre pedig a harcoló egységeknek égető szükségük lett volna. A rettenetes útviszonyok és a sztyeppei por gyorsan leamortizálták a német harcjárműveket, amelyeket nem az európaitól merőben eltérő szovjet viszonyokra terveztek. Elkerülhetetlen lett volna a harcjárművek nagyjavítása, ez azonban tábori körülmények között nem volt elvégezhető. 

A nyári előrenyomulás idején a német harcjárműveket gyorsan leamortizálták a borzalmas útviszonyok és a porForrás: Bundesarchiv

A gyors amortizáció miatt október elejére a harckocsik és a csapatszállító járművek egy része már nem volt bevethető; a páncélos és gépesített hadosztályok eredeti járműállományuknak nagyjából csak a felével rendelkeztek már ekkor. Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy Hitler folyamatosan változtatta a hadműveleti prioritásokat. 

Moszkva csak egy földrajzi fogalom” 

– jelentette ki a Barbarossa hadművelet elején, és Leningrádot, a „forradalom bölcsőjét” tette meg elsődleges célponttá. Ha bármilyen esély is adódott volna a sztálini rendszer megroppantására, ahhoz nem a forradalom bölcsőjét, hanem a Szovjetunió idegközpontját, Moszkvát kellett volna elfoglalni.

Hitler igaznak látszó végzetes tévedése

Ehhez a Közép Hadseregcsoport feltartóztathatatlannak látszó előretörése minden reményt meg is adott. Minszk bevétele után bő három héttel később Von Bock vezértábornagy harccsoportja újabb lélektani határt lépett át a Moszkva felé vezető úton: július 26-án csaknem teljesen bezárta a gyűrűt Szmolenszk körül, ahol újabb három, a katlanba szorított szovjet hadsereg morzsolódott fel. Hitler nem ismerte fel azt a lehetőséget, amit a második világháború leghíresebb szovjet tábornoka, Georgij Konsztantyinovics Zsukov marsall úgy jellemzett az emlékirataiban, hogy 

augusztus végére gyakorlatilag az összes út nyitva állt Moszkva felé. 

 

Georgij Zsukov hadseregtábornok, a Moszkva alatti sikeres ellentámadás parancsnoka. Zsukov visszaemlékezése szerint, 1941 szeptemberére minden ajtó nyitva volt Moszkva feléForrás: РИА Новости/РИА Новости/П. Бернштейн

Hitlert egyrészt aggasztotta, hogy Von Bock vezértábornagy hadoszlopa messze megelőzte a másik két hadseregcsoportot, ezenkívül augusztus 15-én, korábbi elhatározását megváltoztatva, a délorosz területek és Kijev elfoglalását tette meg elsődleges célnak. Augusztus 19-én kiadott parancsával – Fedor von Bock erélyes tiltakozása ellenére – Guderian 2. és Hoth 3. páncéloscsoportját elvette a Közép Hadseregcsoporttól, és Von Rundstedt vezértábornagy alárendeltségébe helyezte ezeket. Kezdetben úgy látszott, hogy a Führernek volt igaza: szeptember 17-én Kijev elesett, és a város körüli katlanban újabb 600 ezer fős szovjet hadseregcsoport semmisült meg. 

Német fogságba esett szovjet katonákForrás: Bundesarchiv

Hitler szeptember 19-én ismét megváltoztatta elhatározását, és elrendelte a Moszkva elleni támadás felújítását. Ehhez Guderian és Hoth páncéloshadseregét visszavezényelte a Közép Hadseregcsoporthoz, és újabb magasabb egységekkel, köztük hét páncélos és öt gépesített hadosztállyal egészítette ki Von Bock harccsoportját, amely így 78 hadosztályból álló támadóerővé duzzadt fel. 

Már csak egy nekifutásnak tűnt Moszkva elfoglalása

Az átcsoportosítás miatt a szovjet főváros bevételét célzó Tájfun hadművelet csak október 2-tól bontakozhatott ki teljes egészében. Az offenzívát Guderian vezérezredes 2. páncéloscsoportja és a 4. hadsereg indította el déli irányból felfejlődő támadásával. A modern páncélos hadviselés atyjának tekintett szókimondó és öntörvényű Guderian vezérezredes most is remekelt: 

két nap alatt 150 kilométert nyomult előre, és bevette Orelt. 

Ezután az alárendeltségébe tartozó XLVII. páncéloshadtest északnak fordult, és kapcsolatot teremtve a 2. hadsereggel elfoglalta Brjanszkot. 

Előrenyomuló német alegységForrás: Bundesarchiv

Brjanszk bevételének híre riadóként hatott Moszkvában: a lakosság körében kitört a pánik, és megkezdték a kormányhivatalok evakuálásának előkészítését is. Október 20-án a 4. hadsereg az északról elvezényelt, Erich Hoepner vezérezredes parancsnoksága alatt álló 4. páncéloscsoporttal kiegészítve támadást indított Ivan Konyev Nyugati frontjának balszárnya ellen. Ezzel egy időben a 9. hadsereg, valamint Hermann Hoth vezérezredes 3. páncéloscsoportja is megindult keleti, illetve déli irányba. 

Hermann Hoth vezérezredes (a kép jobb szélén) és Heinz Guderian, a második világháború egyik leghíresebb páncélosparancsnokaForrás: Bundesarchiv/Vorpahl

Néhány nap alatt Vjazma körül bekerítették a Vörös Hadsereg kétségbeesetten ellenálló hadseregcsoportját, valamint elvágták a Moszkvába vezető közutat és vasútvonalat. A Tájfun hadművelet első három hete alatt 

a Közép Hadseregcsoport Brjanszk és Vjazma mellett újabb 67 szovjet hadosztályt semmisített meg, és 663 ezer hadifoglyot ejtett. 

Úgy tűnt, hogy egy utolsó nagy rohammal bevehetik Moszkvát. Heinz Guderian október 6-án ugyanakkor bejegyezte naplójába, hogy leesett az első hó. Beköszöntött a hírhedt raszputyica, a „rossz utak időszaka”, amikor a poros földutak a frissen esett hótól járhatatlan sártengerré váltak.

Zűrzavar a Kreml termeiben

A Moszkva felé közeledő német hadsereg hírére többen is azt tanácsolták Sztálinnak, hogy hagyja el a fővárost. A szovjet diktátor azonban erre ugyanúgy nem volt hajlandó, mint 1945 tavaszán, az összeomlás napjaiban Hitler, aki szintén Berlinben maradt. Sztálin Moszkva védelmével a frissen hadseregtábornokká előléptetett Zsukovot bízta meg, aki nagy energiával látott hozzá a védelmi műveletek megszervezéséhez. 

Sztálin Zsukovot bízta meg Moszkva védelmének irányításávalForrás: Origo

Amikor Richard Sorge, a Tokióban működő német származású szovjet mesterkém megüzente Moszkvának, hogy a japán kormány végleges döntést hozott a csendes-óceáni hadműveletről, a bizalmatlan Sztálin némi hezitálás után és a szükségtől hajtva hozzájárult, hogy a Távol-Keleten állomásozó pihent hadtesteket vezényeljék át Moszkva alá. 

Richard Sorge, a Tokióban működő szovjet mesterkémForrás: Origo

(1941 áprilisában Japán és a Szovjetunió megnemtámadási egyezményt írt alá, ám a szovjet diktátor nem bízott meg a japánokban.) A szovjet fővárosban kihirdették az ostromállapotot, a lakosságot pedig a Moszkva körüli védőművek építésére és harckocsiárkok ásására mozgósították.

Sártengerré vált az orosz sztyeppe 

A járhatatlan sártengerré vált utak bő egy hétre megakasztották Von Bock alakulatait. Október derekán, amikor a kemény fagy megszilárdította az utakat, a német páncélosok ismét megindultak. Hoth északon áttörte az első védelmi gyűrűt, és kijutott a „moszkvai tengerhez”, a fővárostól 120 kilométerre északnyugatra fekvő hatalmas víztározóhoz. 

Von Bock ekkor már versenyt futott a téllel. 

A Barbarossa hadműveletet eredetileg két-három hónapig tartó villámháborúnak tervezték, ezért – és az összeomlott hadtáp miatt – a csapatokhoz nem szállították ki kellő időben a téli hadviseléshez szükséges felszerelést.

Október elején beköszöntött a hírhedt raszputyica, és járhatatlan sártengerré váltak az utakForrás: Origo

A német katonák túlnyomó többsége így még a nyári gyakorlóruháját viselte a mínusz harminc fok alá süllyedt hidegben. A brutális fagyban a járművek motorjában megdermedt az olaj, a Buna műgumiból készített gépjárműabroncsok pedig porladni kezdtek. Guderian feljegyezte, hogy az alárendeltségébe tartozó ezredekben november derekán átlagosan 400 főre rúgott a súlyos fagysérültek száma. A Közép Hadseregcsoport nyár eleje óta folyamatosan harcban álló katonái elérték terhelhetőségük felső határát. Emiatt Guderian vezérezredes és Von Leeb vezértábornagy le akarták állíttatni a hadműveleteket. A dicsőségre szomjazó Von Bock, Moszkva közelségétől megrészegülve, ellenezte Guderian és Von Leeb javaslatát. 

Hóban elakadt német Panzer IV  harckocsi, a Moszkva elleni Tájfun hadművelet idejénForrás: Bundesarchiv

Brauchitsch vezértábornagy, az OKH feje Von Block pártját fogta azzal érvelve, hogy a német katonák nagyobb elszántságuk révén eljutnak a már csak karnyújtásnyira lévő szovjet fővárosba. A november 12-én Orsában megtartott vezérkari értekezleten mind az Észak, mind a Dél Hadseregcsoport parancsnokai, 

Von Leeb és Von Rundstedt vezértábornagyok a támadás további erőltetése ellen érveltek, 

de velük szemben Von Greiffenberg tábornok, a Közép Hadseregcsoport vezérkari főnöke korántsem volt ennyire határozott. A tábornokok véleményétől függetlenül azonban Berlinben már eldőlt a kérdés: Hitler a támadás folytatására adott parancsot. 

Pedig már látszottak a Kreml tornyai

A rettenetes hideg és az egyre erősebb szovjet ellenállás dacára a német katonák hihetetlen energiával harcoltak tovább. November 29-én Von Bock egységei Krasznaja Poljanánál már csak 29 kilométerre álltak Moszkvától. November 30-án a 62. műszaki-páncélos zászlóalj elérte Kimkit, egy Moszkvától mindössze 8 kilométeres távolságra fekvő apró kikötővárost. 

A  keleti front 1941 telén a moszkvai ütközet térképével a bal alsó inzertbenForrás: Wikimedia Commons

A 2. páncéloshadosztály egyik felderítő zászlóalja, Decker alezredes parancsnoksága alatt egészen Ozericséig, a moszkvai villamos végállomásáig jutott el, nem kis riadalmat keltve a lakosság körében. A katonák éjszakánként látták a moszkvai égboltot pásztázó légvédelmi fényszórók fénycsóváit, 

nappal a messzelátókban pedig megpillantották a Kreml ködbe vesző tornyait. 

Gorkijban a 304. lövészezred egységei alig 20 kilométerre álltak a Kremltől. De ezzel a németek valóban eljutottak teljesítőképességük legvégső határáig. 

Heinz Guderian vezérezredes úton a keleti frontra. Guderian páncéloserői jutottak legmesszebb a Moszkva felé való német előrenyomulás soránForrás: Bundesarchiv

Heinz Guderian a következőket jegyezte fel naplójában: „... hogyan is tudnék segíteni szegény katonáimon, akik teljesen védtelenek ebben a szörnyű időben. Borzasztó, ez egyszerűen hihetetlen.” (Forrás: Kenneth Macksey: Military Errors of World War Two, Arms and Armour Press Ltd., 1987.) Von Bock előtt is világossá vált, hogy katonái egyszerűen már képtelenek a továbbjutásra. 

Árokásásra kivezényelt moszkvaiak 1941 őszénForrás: Ria/Novosty/Wikimedia Commons

December elsején a következőket írta Franz Halder tábornoknak, az OKH vezérkari főnökének: „Ha Moszkva kapui előtt maradunk, kemény harcokat kell vívnunk egy olyan ellenséggel, amely a vasutakon és utakon szabadon kaphat erősítést egész Kelet-Oroszországból, és amely ezért óriási számbeli fölényben van. További támadótevékenység ezért értelmetlennek és céltalannak tűnik, különösen, hogy közelít az idő, amikor a katonák fizikai ereje teljesen kimerül.” (Forrás: Warfare and Third Reich, Salamander Books Ltd. 1996.) 

A frontra vonuló szovjet alakulat a moszkvai csata idejénForrás: Ria/Novosty

December 4-én elrendelték, hogy a 4. hadsereg alakulatai függesszenek fel minden támadótevékenységet, és készüljenek fel a védekezésre. A német hadsereg Moszkva kapuja előtt megtorpant.

Hitler közbeavatkozása nélkül felbomlott volna a hadseregcsoport

Most azonban a Vörös Hadseregen volt a sor. December első napjaiban, amikor a németek a Moszkva elleni támadás leállítását fontolgatták, Zsukov és vezérkara befejezte a szovjet főváros tehermentesítésére tervezett ellentámadás előkészületeit. A pihent és a kemény téli viszonyokon edződött szibériai hadosztályokkal megerősített támadócsoport katonáit – szemben a nyári gyakorlóruhákban didergő német katonákkal – jól felszerelték a farkasordító hideg ellen; a szovjet harcosok vastag bélelt vattakabátot és nadrágot, fehér hóköpenyt, valamint vízhatlan nemezcsizmát viseltek. 

Zsukov 1941. december 6-án indította el a nagy erejű szovjet ellentámadástForrás: Origo

December 6-án Zsukov Moszkvától északra, Dimitrov térségében, valamint Krasznaja Poljanánál indította meg a pörölycsapásszerű ellentámadását a 4. hadsereg éppen pihenőbe vonuló, végletekig elcsigázott alakulatai ellen. Erich Hoepner azonnal azt javasolta felettesének, Günther von Kluge vezérezredesnek, a 4. hadsereg parancsnokának, hogy a frontvonal kiegyenlítése érdekében azonnal vonja vissza a 3. és a 4. páncéloscsoportokat az általuk létrehozott és a szovjet támadás miatt életveszélyessé vált 50 kilométer mély kiszögellésből. 

Hitler megtiltotta a csapatok visszavonásátForrás: Bundesarchiv/Kliem

Von Kluge szóban engedélyezte a visszavonulást, ám Adolf Hitler – a szovjet ellentámadás rohamos térnyerése miatt – december 8-án kiadott parancsában megtiltotta a csapatok visszavonását. 

Talán semmi sem igazolta úgy Hitlert, mint ez a döntése, 

amivel – nagy valószínűséggel – megmentette a Közép Hadseregcsoportot a teljes felbomlástól. Hitler a tábornokok tanácsa ellenére azért nem adott engedélyt a seregtestek kitérő jellegű visszavonására, mivel attól tartott, hogy a szovjet nyomás alatt felbomlik a harcrend, és a visszavonulás fejveszett menekülésbe torkollik. 

A bukáshoz vezető első lépcsőfok

Mindeközben a Vörös Hadsereg ellentámadása rendületlen erővel tovább folyt, és december 20-ra Rusa, valamint Lama közé vetette vissza a 4. hadsereg súlyos veszteségeket elszenvedett egységeit. Délen a szovjetek a 2. páncéloscsoport ellen három irányból indítottak támadást, de miután Guderian nem várt felettesei parancsára, hanem saját elhatározásából a Mihajlov és Venyev közötti kiszögelést csapatai hátravonásával felszámolta, súlyos harcok árán elkerülte a bekerítést. 

A szibériai egységek katonái hozzá voltak szokva a kemény télhez és a téli hadviseléshezForrás: Youtube

A szovjet ellentámadás ereje megdöbbentette a német vezérkart. December végére Zsukov ellenoffenzívája jelentősen kiszélesedett, és újabb frontokat nyitva, február végéig átlagosan 150 illetve 200, egyes pontokon pedig 400 kilométerre nyomta vissza a Wehrmacht alakulatait. 

A német haderő Moszkva alatt szenvedte el első nagy, stratégiai jellegű vereségét. 

A német katonák többsége nem rendelkezett téli felszerelésselForrás: Bundesarchiv

Noha 1942-ben Hitlernek ismét sikerült magához ragadnia a hadászati kezdeményezést a keleti fronton, de a Szovjetunió egyetlen nagy erejű hadművelettel történő legyőzésének reménye mindörökre szertefoszlott. A keleti front a Harmadik Birodalmat fokozatosan felőrlő olyan csapdává vált, ami végül a náci Németország bukásához vezetett. A bukáshoz vezető első lépcsőfok kétségtelenül Moszkva volt. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK