Hátborzongató fémes hang az óceán legmélyebb pontjánál

Automata tengeralattjáró a Mariana-ároknál

Hátborzongató hangfelvételt rögzítettek az óceán legmélyebb pontján. A kutatók hónapokig találgatták, mi lehet a különös zaj, most azonban egy új tanulmánynak köszönhetően választ kaphatunk a kérdésre.

A 3,5 másodpercig tartó hangot egy automata vezérlésű tengeralattjáró rögzítette a Mariana-árok környékén. Kiderült, hogy a hang nagy valószínűséggel egy sziláscet hívóhangja, ám olyan különleges hangzású, hogy a tudomány korábban még nem dokumentált hasonlót.

Egyelőre még most sem tudni, mit is próbálhat vele az állat kifejezni valójában. Azt, hogy milyen cetfaj adhatja ki – ha egyáltalán cettől származik – a furcsa hangot, tovább szűkítheti az észlelés mélysége. Az automata eszköz több mint 1000 méteres mélységben detektálta a kísérteties hangokat.

A nagy ámbráscet esetenként 3000 méteres mélységig is lemerül kedvenc zsákmánya, az óriáskalmár (Architeuthys sp.) elejtése céljából Forrás: Wikimedia Commons

Ekkora mélységbe pedig jószerével csak a fogascetek (Odontoceti) fejedelme, az akár 20 méteres testhosszúságot is elérő nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) képes lehatolni. (A nagy ámbráscetek a mélytengeri életmódot folytató óriáskalmárok (Architeuthys sp.) elejtése céljából közel 3000 méterig is lemerülnek.)

Ugró hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeanglia) Forrás: Cornelia Oedekoven

A Csendes-óceán e térségében viszonylag gyakran felbukkanó hosszúszárnyú bálnák (Megaptera novaenglia) a rendkívül összetett, és akár 30 kilométeres távolságra is elhallatszó „énekükről” híresek. A hímek bonyolult, váltakozó frekvenciájú éneke 6–30 percig tarthat, ritkán azonban az énektől eltérő egyéb, egyedi hangokat is kiadnak. A sziláscetek alrendjébe (Mysticeti) tartozó hosszúszárnyú bálnák azonban sohasem merülnek le egy kilométeres mélységbe.

A „dalban” egyaránt hallhatóak fémes és biológiai hangzású elemek, a zajok 38 és 8000 hertz között mozognak. Az emberi fül a 20 és 20 ezer hertz közötti zajokat képes érzékelni. Sharon Nieukirk, az Oregoni Állami Egyetem kutatója nem tartja valószínűnek, hogy a hang emberi tevékenység miatt keletkezne, és a geológiai magyarázatokat is kizárták, véleményük alapján minden bizonnyal egy állat adhatja ki őket. A kutatók egy cetfélére gyanakodnak, ám jelenleg még korántsem tekinthető bizonyosnak, hogy a hangforrásnak valóban cet lenne a gazdája.

Újabb expedíció során keresnék a forrást

A kutatócsoport 2014 őszén és 2015 tavaszán vizsgálta a Csendes-óceán e régiójának zajait, ekkor több alkalommal is rögzítették a különös hangokat. Először mindenki arra gondolt, hogy a feltételezett sziláscetek a párkeresés során hallatják a furcsa hangokat, ám ez az opció azért valószínűtlen, mert akkor csak télen rögzítették volna a „dalt” (ekkor van a párzási időszak), a zajt viszont az év más szakaszában is észlelni lehetett.

Ha az állatok társkeresés céljából énekelnek, miért halljuk őket az év más szakaszaiban is?”

– tette fel a kérdést Nieukirk.

Automata tengeralattjáró a Mariana-ároknál Forrás: NOAA

A kutatónő szerint a következő feladat az lesz, hogy meghatározzák, az egyes évszakokban milyen gyakran hallható a jellegzetes hang, és mennyire számít elterjedtnek. Emellett egy újabb expedíciót is terveznek a Mariana-árok térségében található Marine National Monument tengeri rezervátumhoz, hogy megtalálják a hangokat kiadó állatokat.

A cetfélék közül a fogascetek alrendjébe tartozó ámbráscetek (Physeter macrocephalus) képesek a legmélyebbre merülni, a megfigyelések szerint akár 2500–3000 méteres mélységig is alászállnak Forrás: Origo

A sziláscetek (Mysticeti), valamint a fogascetek (Odontoceti) legtöbb faja évszakos vándorlást mutat, fél éven keresztül a hidegebb északi vizekben táplálkoznak, majd fél évig gyakorlatilag koplalnak a melegebb vizekben, ahol az utódok születése és az utódnevelés történik.

Az eredményeket a szakemberek a The Journal of the Acoustical Society of America című szakfolyóiratban publikálták.