Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) biológusai szerint egy időben azzal, amikor Ausztrália elvált az Antarktiszról, "drámai" klímaváltozás következett be, ami a lábatlangekkó-félék (Pygopodidae) tömeges kipusztulásához vezetett.
Az ANU vezető kutatója, Ian Brennan elmondta, hogy kollégáival a fosszilis leletek vizsgálatakor alkalmazott
molekuláris evolúciós módszerek révén derítettek fényt a gekkók sorsára.
"Az, hogy az éghajlat hirtelen hidegebb és szárazabb lett, valószínűleg gyors változásokat idézett elő az ausztráliai élőhelyeken is, ami jelentős hatással volt az ott élő állatokra" - húzta alá Brennan.
Hozzátette: "Vizsgálatunk bizonyítékkal szolgál arra, hogy a hirtelen bekövetkező éghajlati változásoknak mélyreható és hosszú távú hatásai lehetnek a bolygónk biológiai sokféleségére".
A szakember szerint a gyors klímaváltozás ugyan a lábatlangekkó-félék tömeges kipusztulását okozta, ugyanakkor azáltal, hogy a sarkvidéki környezet idővel sivatagszerűvé változott, "ideális élőhely" teremtődött az új gekkófajok számára.
"Eredményeink azt sugallják, hogy Ausztrália száraz vidékei bölcsőként szolgáltak a gekkók számára, elősegítve a kontinensen ma élő gekkók faji sokszínűségét" - jegyezte meg Brennan.
A vizsgálatban részt vevő Paul Oliver szerint a gekkók jól boldogulnak az ausztráliai száraz területekre jellemző "kegyetlen éghajlati" viszonyok között, mivel éjszakai állatként elkerülik a hőséget.
A kutató szerint a sivatagi gekkók jelentős részének továbbá megvannak a stratégiáik és a fizikai adottságaik ahhoz,
hogy elkerüljék a felesleges vízveszteséget,
például a pikkelyes, dudoros bőrük révén, vagy azáltal, hogy szemhéj híján a nyelvükkel tisztítják a szemüket.
A fokozatos klímaromlás már az eocén időszak (55 és 34 millió év között) végén elkezdődött, és az azt követő oligocénban (34 és 23 millió év között) felgyorsult. Az oligocén elején kezdődött az antarktiszi állandó jégtakaró kialakulása.
A lehűlés hátterében a fő tengeráramlatok, a „nagy óceáni szállítószalag" irányának megváltozása,
és az alpi hegységképződés erőteljes felgyűrődési szakasza játszotta a legnagyobb szerepet. A lemeztektonikai mozgások miatt a korábbi kelet-nyugati irányú egyenlítői Tethys-óceán fokozatos térrövidülést szenvedett el. Az oligocén elejére az indiai szubkontinens hozzáforrt Eurázsiához, és végleg bezárta a Tethyst.
Ezzel egyidejűleg tovább folytatódott a kinyíló fázisában lévő Atlanti-óceán terebélyesedése, és megnyílt a dél-atlanti medence is, miközben Ausztrália leszakadt az Antarktiszról. Az eocén időszakig a Föld éghajlatát az a nagy egyenlítői áramlási rendszer határozta meg, amely a Tethys medencéjében szinte körbefolyta a földet. Amíg az alpi orogenezis (hegységképződés) nem vált intenzívvé,
a meleg, párás, trópusi levegő egészen a magasabb szélességi körökig akadálytalanul feljutott,
kiegyenlítetten meleggé téve a földi éghajlatot.
A Tethys bezáródásával és az Atlanti-óceán kinyílásával az észak-déli irányú áramlási rendszer vált meghatározóvá. Az Antarktisz körül kialakuló déli óceán lehűlő víztömege fontos szerepet játszott az oligocén időszaki ausztráiai éghajlatromlásában.