Festményszerű fotók készültek a Jupiterről

Jupiter
Vágólapra másolva!
Új képeket közölt a NASA a Jupiterről, a felvételeket az amerikai űrügynökség Juno űrszondája készítette. 
Vágólapra másolva!

A Juno 2016. július 4-én állt pályára a Jupiter körül. Különleges világot tárt elénk, hatalmas kavargó felhőkkel és vad viharokkal. Utóbbiak olyan légköri képződményeket hoznak létre, mint a híres Nagy Vörös Folt.

„Az új képek egyenesen Van Gogh festményeire hasonlítanak" – mondta a National Geographic magazinnak Scott Bolton, a Juno vezető kutatója.

Forrás: NASA/SwRI/MSSS/Gervasio Robles

„Nagyjából erre számítottam, mert a Voyager és más űreszközök korábban készítettek már képeket az óriásbolygóról, ezek viszont többnyire globálisak voltak. A közeli felvételek azonban olyanok, mintha valódi művészi alkotások lennének" – tette hozzá Bolton.

Forrás: NASA/SwRI/MSSS/Roman Tkachenko

A lélegzetelállító felhőket a Jupiter komplex légköri dinamikája, a különleges színeket pedig a planéta kémiai tulajdonságai hozzák létre. Az viszont a mai napig nem világos, hogy a Jupiter miért néz ki ilyen páratlanul.

Forrás: NASA/SwRI/MSSS/Uriel

„Valamilyen okból kifolyólag a Szaturnuszon, Uránuszon vagy a Neptunuszon nem látunk hasonlót" – mondta Bolton, aki hozzátette: a válasz valószínűleg a Jupiter hatalmas méretében keresendő, ami miatt különleges folyamatok játszódhatnak le a planétán.

Forrás: NASA/SwRI/MSSS/Shawn Handran

A Juno persze nem csak képeket készít, nyolc műszerével a Jupiter gravitációjáról, sarki fényeiről, atmoszférájáról, mágneses mezőjéről, felhőinek mélységéről gyűjt adatokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!