Sikerült belesniük a kutatóknak a Jupiter felhői alá

Jupiter
A Jupiter körül keringő Juno-űrszonda felvételeiből összeállított képen a bolygó északi sarkán kialakult központi ciklon és az azt körülvevő nyolc másik ciklonról. A Jupiter sarkait ciklonok geometrikus csoportjai borítják, és tudósok 2018. március 7-i bejelentése szerint a légköri képződménye mélyebb, mint eddig feltételezték
Vágólapra másolva!
Folyékony hidrogén és hélium örvénylő keveréke, valamint futóáramlatok rejlenek a Jupiter felhői alatt - számoltak be friss eredményeikről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei, akik a gázóriás körül keringő Juno űrszonda révén nyertek egyedülálló bepillantást a planéta belső szerkezetébe.
Vágólapra másolva!

A kutatóknak eddig kevés információjuk volt arról, hogy mi is történik pontosan a Naprendszer legnagyobb bolygójának vörös, barna, sárga és fehér színekben pompázó vastag felhőtakarója alatt.

- mondta Yohai Kaspi, az izraeli Weizmann Intézet kutatója, aki a Jupiter gravitációs erejének újfajta mérési technikáira alapozva vett részt a kutatásban. A szakemberek hozzátették, hogy szilárd felszín nélküli gázóriás lévén, a Jupiterről csupán körülötte keringve tudnak információkat gyűjteni.

A gigászi bolygót 99 százalékban hidrogén és hélium alkotja.

A Juno adatai szerint a bolygó belseje felé haladva a sűrűség fokozatosan növekszik.

A Jupiter körül keringő Juno-űrszonda felvételeiből összeállított képen a bolygó északi sarkán kialakult központi ciklon és az azt körülvevő nyolc másik ciklonról. A Jupiter sarkait ciklonok geometrikus csoportjai borítják, és tudósok 2018. március 7-i bejelentése szerint a légköri képződménye mélyebb, mint eddig feltételezték Forrás: NASA

A bolygó futóáramlatai, amelyek kapcsolatban állnak a felszínnel, mintegy háromezer kilométerrel buknak a felhőszint alá, és a planéta legbelső részét folyékony hidrogén és hélium keveréke alkotja, amely úgy forog, mintha szilárd test lenne.

A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a bolygónak talán magja is van, amelyet forró kőzet és víz alkothat, de ez is folyékony lehet, nem szilárd halmazállapotú. A Juno adataiból továbbá egy kicsi, ám jelentőséggel bíró aszimmetriát mutattak ki a Jupiter északi és déli féltekéjének gravitációs mezeje között, amit a futóáramlatok okoznak.

A Jupiter északi sarka a Juno felvételén Forrás: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS

A NASA Juno-űrszondája 2016 júliusában állt sikeresen pályára a gázóriás körül. A főként napenergiával működő járművet a floridai Cape Canaveralból indították útnak, elsődleges küldetése a Jupiter mágneses mezejének felmérése.

A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját.

Az óriási bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygójáé együttvéve, ezért úgy gondolják, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!