Évi nyolcszázezer gyereket öl meg, pedig van fegyverünk ellene

kanyaró
A jelenlegi vakcina megfelelő védettséget biztosít kanyaró ellen.Magyarországon a lakosság átoltottsága 98 százalék fölött van, ami gyakorlatilag a populáció számára teljes védettséget ad. (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
A pneumococcus baktérium okozta megbetegedés globális probléma, rendkívüli teher az egészségügyi ellátó rendszernek. Az első tíz halálok között szerepel: 14, 5 millió eset fordul elő évente , és közel 800 ezer öt év alatti gyermeket vesztünk el évente a mikróba támadása miatt. Hatékony fegyver van a kezünkben ellene, a védőoltások –hívja fel a figyelmet Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa.
Vágólapra másolva!

A kórokozó miatt kialakuló tüdőgyulladás miatti halálozás az elmúlt 60 évben alig változott, csupán 13%-ról 12 %-ra sikerült mérsékelni. Az antibiotikumok alkalmazása ellenére is. Átütő eredmény csak a vakcináció széleskörű alkalmazásától remélhető. A legújabb típusú konjugált vakcinák jelentős segítséget tudnak nyújtani a betegség széleskörű megelőzésében.

A baktériumot Pasteur izolálta 1881-ben, de akkor még nem volt világos a kapcsolat a pneumococcus és az általa oly gyakran okozott tüdőgyulladás között. 1940-ben már 80 változata volt ismert, jelenleg 94-nél tartunk. Ezek a változatok a tok poliszaharidjukban különböznek, és szerotípusnak nevezzük őket. Eltérőek ezek a csoportok a megbetegítő képességük tekintetében, hiszen a külső felszíni struktúrának kulcsszerepe van a sejtekhez történő kapcsolódásban.

Az orvosilag nagyon súlyos esetek 62%-áért csak 10 típus a felelős.

Mi az a hordozói állapot, miért fontos?

A baktérium a légutak lakója lehet, tünetmentes egyén esetében is, ami azt jelenti, hogy 100 emberből 5-90 esetében kimutatható. Jelenlétüket befolyásolhatja az életkor, közelmúltban zajlott légúti fertőzések. Az úgynevezett hordozók kulcsfigurái a betegség terjedésének.

A betegség klinikai megjelenése

A legjellemzőbbek: tüdőgyulladás, véráram fertőzés, agyhártyagyulladás, de okozhat a mikroba középfülgyulladást, orrmelléküreg gyulladást is - ez utóbbiak az enyhébb megjelenési formák. A véráram fertőzéssel kombinálódott típusok mindig rosszabb kimenetelt sejtetnek.

Cseppfertőzéssel terjed, a lappangási idő 1-3 nap csupán. A tünetek lehetnek: láz, hidegrázás, produktív köhögés, mellkasi fájdalom, nehézlégzés, szapora pulzus, gyengeség. A központi idegrendszer érintettsége esetén: tudatzavar, aluszékonyság, fejfájás, fénykerülés, hányinger, hányás. A kép változatos lehet.

Miért brutális párosítás az influenza és pneumococcus? Mi a szinergizmus (remek együttműködés) oka?

Az utóbbi évek kutatási eredményei alapján kiderült, hogy az 1918-19-es pándémiát követő extra magas halálozás hátterében nem csak a mutálódott influenza A törzsek álltak, hanem a betegség miatt kialakuló pneumococus felülfertőződések (40-50 millió áldozat).

Ezt a tényt az elhunytak tüdőszöveti mintáinak vizsgálatával sikerült bizonyítani. A vírusfertőzés miatt a légutak hámja jelentősen károsodik, aminek eredményeképpen a baktériumok megtapadása fokozódik, a szervezet baktériumölő mechanizmusai is sérülnek. Olyan molekulák kerülnek a légúti hámsejtek felszínére, amit a baktérium receptorként ismer fel. Természetesen más mikroba is szerepet játszhat a szuperinfekcióban, de a pneumococcus a listavezető.

Milyen esetekben válhatunk nagyobb valószínűséggel céltáblájává a baktériumnak?

A betegség az 5 év alattiakat és az 50 év felettieket érinti leginkább. Ezen belül is 1 éves kor alatt kiemelkedően magas a betegség előfordulása, illetve 50 éves kor felett az életkor előrehaladtával ismét megugrik ez az érték.

A picik immunrendszere még éretlen, de egyre „ügyesebb" viszont ahogy idősödünk, immunrendszerünk fiziológiásan veszít a teljesítő képességéből.

Pontosan ezekben az esetekben tudnak óriási segítséget nyújtani a védőoltások, és az adott korcsoportban jelentősen mérsékelni a betegség kialakulásának kockázatát.

Milyen állapotok, hányszorosára képesek növelni a betegség kialakulásának kockázatát egy egészséges emberhez képest?

Forrás: Budai Oltóközpont

A fenti táblázat önmagáért beszél: a csökkent lépfunkció, illetve lép eltávolítást követően a szervezet védekezőképessége jelentős részét elveszíti a tokos baktériumokkal szemben, és csaknem védtelenné válik. Kiemelten fontos az ő védelmük.

Hol tartunk jelenleg?

Hazánkban 2008 októberétől elérhető az oltóanyag a csecsemők és kisgyermekek számára, ez 2014-ben vált kötelezővé.

Az átoltottság emelkedésével jelentősen átrendeződött a szerotípusok palettája.

A 14-es például 2010-re teljesen eltűnt, korábban a súlyos esetek 20%-ában volt jelen ez a típus nálunk. Az oltóanyagban jelenlevő törzsek hordozói állapota teljesen megszűnt. Szignifikánsan csökkent a megbetegedések száma, nem csak a két év alatti kórcsoportokban, hiszen ha a gyermekek körében csökken az úgynevezett hordozói állapotot, akkor ők már kevésbé képesek átadni a baktériumot az idősebbeknek. A kapcsolat összetett. Jelentősen mérséklődött az agyhártyagyulladás és tüdőgyulladás miatti kórházi ápolások aránya is értelemszerűen.

Forrás: Thinkstock

Mennyire hatékony a rendelkezésre álló védőoltás?

Mára már jóval több, mint 100 millió esetben lett alkalmazva a 13 szerotípust tartalmazó korszerű konjugált oltóanyag, biztonsággal. Az egyik eddigi legnagyobb vakcina-hatékonysági vizsgálat is hozzá köthető. Több mint 80 ezer ember esetében vizsgálták az oltóanyag „szereplését", ami azt mutatta, hogy

a vakcinában szereplő szerotípusokkal szemben 45%-kal csökkent a közösségben szerzett pneumóniák előfordulása, és 75%-kal csökkent az invazív esetek előfordulása.

90 feletti napjainkban azoknak az országoknak a száma, ahol a nemzeti immunizációs program része a pneumococcus elleni vakcináció.

Forrás: Budai Oltóközpont, purecom

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!