Gyilkos hőhullámok fogják tizedelni az emberiséget

globális felmelegedés
Ha a jelenlegi tendenciák érvényesülnek, visszafordíthatatlanná válik a felmelegedés hat szakember konklúziója szerint
Vágólapra másolva!
Drasztikusan megnőhet a hőhullámokkal összefüggő halálozások száma a világ bizonyos részein 2080-ra, amennyiben az emberek nem tudnak alkalmazkodni az egyre emelkedő hőmérsékletekhez - figyelmeztetnek kutatók, rámutatva, hogy a szükséges intézkedések megtételével ugyanakkor csökkenthető a szélsőséges hőséggel összefüggő többlethalálozások kockázata.
Vágólapra másolva!

A PLOS Medicine című internetes folyóiratban publikált tanulmány szerint a trópusi és szubtrópusi régiókban ugorhat meg leginkább a hőhullámokkal összefüggő halálozások száma, majd Ausztrália, Európa és az Egyesült Államok következik a sorban.

A szakemberek szerint az eredmények azt sugallják, hogy szigorúbb lépésekre lenne szükség az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében, ugyanis a kevesebb emisszió a hőhullámokkal összefüggő halálozások alacsonyabb számát jelenti.

Antonio Gasparrini, a londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetének szakértője, a tanulmány egyik vezetője rámutatott, hogy jelenleg az északi félteke több országát is pusztító hőhullámok sújtják, és nagyon valószínű, hogy

a változó éghajlat miatt ezek a hőhullámok egyre gyakoribbak és súlyosabbak lesznek a jövőben.

Azért még nincs veszve minden

- tette hozzá a szakember.
A kutatók különböző - az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke, az emberiség felkészültsége és alkalmazkodási stratégiái, valamint a népsűrűség tekintetében eltérő - forgatókönyveket felvázolva becsülték meg, hogy 2031 és 2080 között hogyan alakulnának a hőhullámokkal összefüggő halálozási mutatók négy kontinens húsz országában.

Az eredmények szerint a legszélsőségesebb forgatókönyv esetén az 1971 és 2020 közötti periódushoz képest 2000 százalékkal nőne meg a hőség okozta korai halálozások száma Kolumbiában 2031 és 2080 között. Ugyanezen forgatókönyv szerint a Fülöp-szigeteken 12-szeresére, Ausztráliában és az Egyesült Államokban ötszörösére, Nagy-Britanniában négyszeresére nőne a hőhullámok okozta többlethalálozások száma.

A számok ugyanakkor mérséklődtek, amikor a forgatókönyveket a 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodáshoz igazították. A klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el annak érdekében, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azt, hogy emellett "törekedni kell arra", hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot.

A legkevésbé szélsőséges forgatókönyv esetén Nagy-Britanniában mindössze nagyjából kétszer annyi lenne a hőhullámok okozta többlethalálozás a 2031-2080 közötti időszakban, mint 1971 és 2020 között. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy eredményeik nem tekinthetőek pontos előrejelzéseknek, hiszen nem tudni, hogy az egyes országok milyen lépéseket fognak tenni - vagy nem tenni - az éghajlatváltozás hatásainak kezelése érdekében.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!