A csúfosan megbukott CIA-akció, ami után a Szovjetunió végleg megszerezte Kubát

Fidel Castro, a kubai forradalom vezére

Az 1960-as évek elején felforrósodott a hidegháború. A két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti szembenállás az 1960. május elsején a szovjet légterében lelőtt U-2 amerikai kémrepülőgép incidense miatt rendkívül kiéleződött. A súlyos válsággal fenyegető helyzetet még tovább élezte az amerikai hírszerzésnek a kubai forradalom megdöntésére szervezett, és a Fehér Ház jóváhagyásával végrehajtott, de megszégyenítő kudarcba fulladt kalandor akciója, ami miatt Fidel Castro rendszere végérvényesen a Szovjetunió mellett kötelezte el magát.

„Van egy régi mondás, miszerint a győzelemnek száz apja van és a vereség árva gyermek... ám egyedül az a tény számít, hogy én vagyok a kormányzat felelős tisztviselője"

(John F. Kennedy)

A gyarmatbirodalmak felbomlása új fejezetet nyitott a hidegháború korszakában

A második világháború után alapjaiban megváltozott a 20. század első felét jellemző nemzetközi nagyhatalmi erőegyensúly.

Az 1945 utáni évek nemzetközi történéseit négy évtizeden át a világégés két abszolút győztese, az Egyesült Államok és a Szovjetunió szuperhatalmi érdekei illetve törekvései határozták meg alapvetően.

Sztálin Truman és Churchill társaságában az 1945 júliusi potsdami konferencián, ami után végleg kiéleződtek az ellentétek a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között Forrás: Wikimedia Commons

A háborúban kivérzett európai hatalmak, különösen Nagy Britannia meggyengülése miatt az 1950-es évektől gyors bomlásnak indultak a gyarmatbirodalmak.

Churchill aki győzve vesztett, nem tudta megakadályozni a brit gyarmatbirodalom felbomlását Forrás: Wikimedia Commons

A függetlenségüket frissen elnyerő vagy kivívó harmadik világbeli országok felett pedig

mindkét szuperhatalom igyekezett minél nagyobb politikai-gazdasági befolyást szerezni,

ami új frontot nyitott a hidegháborús szembenállásban.

Az 1940-es évek végétől a fejlődő világban kibontakozó felszabadító mozgalmak nemegyszer antikapitalista, illetve antiimperialista jelszavakat tűztek a zászlajukra, amit a Kreml igyekezett is maximálisan meglovagolni a szovjet befolyásszerzés javára.

Hruscsov és Mao-Ce-tung. A Sztálint követő Hruscsov igyekezett minél többet profitálni a harmadik világ függetlenségi és felszabadító mozgalmainak támogatásából Forrás: Origo

A baloldali ihletésű forradalmi mozgolódás az 1950-es évek végén elérte a közép-amerikai térséget is; 1959. január elsején Havannában megbukott Amerika első számú térségbeli szövetségese, Fulgenico Batista tábornok-elnök rendszere, amit egy havannai ügyvédből lett hivatásos forradalmár, Fidel Castro nem kevésbé autoriter, és erősen baloldali irányzatú rezsimje követett.

Batista, az Amerika-barát kubai diktátor rendszere 1959 január elsejére megbukott Forrás: Wikimedia Commons

Az Egyesült Államok számára, amely a 19. század elejétől a Monroe-elv alapján

a dél-amerikai kontinenst saját kizárólagos befolyási övezetének tekintette,

rendkívül rosszkor jött Castro forradalma, mert a harsányan Amerika-ellenes és baloldali ihletésű új kubai rezsim veszélyes precedenst jelentett a térség Amerika-barát, ám belpolitikailag instabil rendszerei számára.

Fidel Castro, a kubai forradalom vezére Forrás: Wikimedia Commons

A forradalom exportjától tartó Washingtonban ezért elsőrangú feladatként kezelték Castro rezsimjének mielőbbi megdöntését.

Elmérgesedik az egykori karibi Las Vegas és Washington közötti viszony

Fidel Castro rendszerének éles Amerika-ellenessége nem csak a propaganda, valamint a szavak szintjén nyilvánult meg. Castro, az „El Commandante" mint a forradalom első számú vezére, Batista hatalmának megdöntése után egyre inkább a kommunista diktatúra irányába vitte el kiépülő rendszerét.

Batista diktatúráját egy újabb autoriter és kommunista orientáltságú rezsim követte 1959-ben Forrás: Wikimedia Commons

Az első súlyosabb konfliktus az államosítások miatt alakult ki a kubai rezsim és az amerikai adminisztráció között, mivel Castro elrendelte az összes Kubában lévő amerikai érdekeltség állami tulajdonba vételét, ráadásul, kártalanítás nélkül.

Fidel Castro és harcostársai. A forradalom győzelme után az "El Commandante" egyre inkább a kommunista diktatúra irányába vitte el rendszerét Forrás: Wikimedia Commons

A karibi-térségben 1959-ig Kuba számított Amerika legfontosabb partnerének, éppen ezért az államosítás érzékeny veszteséget okozott a szigetországban befektetett amerikai cégeknek, a politikai presztízsveszteségről nem is beszélve.

A kubai forradalom után a két ország közötti politikai kapcsolatok szinte azonnal ellenségessé váltak, olyannyira, hogy az 1961 januárjában hivatalba lépő Kennedy-adminisztráció egyoldalúan meg is szakította a diplomáciai kapcsolatokat Havannával.

Az 1961 januárjában hivatalba lépő John F. Kennedy elnök terhes politikai örökségként kapta meg a kubai helyzetet Forrás: Wikimedia Commons

De Washingtonnak az a kommunista elvek szerinti forradalmi ideológia sem volt ínyére,

amit Havanna propagált nagy hangon.

A baloldali ihletésű forradalmi tanok terjedése ugyanis komoly veszélyt jelentett Washington térségbeli szövetségeseire.

Eisenhower amerikai elnök (a képen középen jobbra) MacMillan brit miniszterelnök (a kép bal szélén, sötét öltönyben) társaságában. Az Egyesült Államok nem nézte jó szemmel Castro rendszerének győzelmét Forrás: Wikimedia Commons

Noha a jezsuitáknál tanult Fidel Castro kezdetben nem a szovjet típusú szocializmus híveként politizált,

de az Egyesült Államokkal egyre mélyebbé váló konfliktus, és az „El Commandante" diktatórikus államvezetési módszerei már 1959-től egyre nyilvánvalóbbá tették, hogy Kuba rövidesen a Szovjetunió felé fog orientálódni.

Castro az összes amerikai érdekeltséget államosította Forrás: Wikimedia Commons

Válaszul Havanna államosítási hullámára,

az utolsó hivatali évét kitöltő Eisenhower-adminisztráció általános gazdasági embargóval sújtotta a szigetországot,

amit John F. Kennedy hivatalba lépése után a már említett diplomáciai viszony megszüntetése követett.

McNamara védelmi miniszter John F. Kennedy elnök társaságában, az Ovális Irodában. Az Egyesült Államok számára az lett volna a legkedvezőbb, ha Castro rendszere gyorsan megbukik Forrás: Portside

Washington számára azonban az lett volna legkedvezőbb, hogy ha még azt megelőzően megbukik Fidel Castro rendszere, mielőtt szorosabb szövetségre lépne a Szovjetunióval.

Szörnyű hiba csúszik a CIA tervébe

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA ( Central Intelligence Agency) nagyhatalmú főnöke, Allen Dulles és tanácsadói úgy vélték, hogy Castro megbuktatása egy általános, az egész országra kiterjedő rendszerellenes megmozdulás „elősegítésével" lenne a legegyszerűbben megvalósítható, amihez a forradalom után a nagy számba Floridába menekült kubai emigránsokat akarták felhasználni.

Allen Dulles, a CIA főigazgatója Forrás: Wikimedia Commons

Direkt amerikai katonai hadművelet megindítása a szigetország ellen

az igen kényes nemzetközi helyzet miatt szóba sem jöhetett,

ezért egy olyan diverzáns akcióban kellett gondolkodniuk, amit ugyan nem az amerikai ügynökök hajtanak végre, hanem az erre a célra toborzott kubai emigránsok, de a CIA támogatásával és szervezésében, valamint szoros felügyelete mellett.

Az elnök, Dwight D. Eisenhower jóváhagyta rendszerbuktató tervet, így a Fehér Ház áldása után Dulles és apparátusa nekiláthatott a kivitelezés megszervezésének.

Eisenhower elnök áldását adta a tervre Forrás: Congress Library

Az „Operation Playa Girón" fedőnevű terv szerint az erre a célra kiválogatott és kiképzett valamint felfegyverzett kubai emigránsokat álcázott, hamis felségjelű hajókon illetve repülőgépeken a Disznó-öböl néven ismert Playa Girón mocsaras partvidékére szállítják,

ahonnan légi fedezet mellett a közeli Escamblay-hegységig kellett előretörniük, és állásokat kiépíteniük.

Castrót időben értesítette a KGB a CIA által tervezett titkos akcióról Forrás: Wikimedia Commons

A CIA stratégái úgy kalkuláltak, hogy a „felszabadító erők" partraszállásnak hírére országos forrongás fog kitörni a szigetországban,

ami végül elsöpri Castro rendszerét,

arról nem is beszélve, hogy a kirobbantani készült polgárháború megteremtette volna az ürügyet az amerikai reguláris erők beavatkozására is.

Az akcióra kiválasztott 1500 kubai emigránst 1960 márciusától a Nicaraguában és Guatemalában lévő amerikai katonai bázisok területén képezték ki, a legnagyobb titokban.

A z akció végrehajtására kiválasztott kubai emigránsokat guatemalai és nicaraguai táborokban képezték ki Forrás: El Pais

Belőlük állították fel a 2506. dandárt (Brigada Asalto 2506 ), amelyet elavult, többnyire második világháborús haditechnikával szereltek fel. A hadművelet koncepciójába azonban már a terv kidolgozása során súlyos hiba csúszott.

Dulles nem hallgatott az MI6 figyelmeztetésére

A CIA nem rendelkezett pontos és megbízható hírszerzési információkkal a kubai belpolitikai viszonyokról.

Az amerikai tervezők azt feltételezték, hogy Castro autoriter és egyre inkább nyíltan diktatórikus rezsimjével szemben igen nagy a belső elégedetlenség, holott 1960-61-ben

még viszonylag magasan lobogott a Batista-diktatúra megdöntése miatti forradalmi lelkesedés,

a nagy kijózanodás ideje csak később jött el a kubai társadalomban.

A kubai forradalom két "ikonja", Che és Fidel. Az első években még kitartott a lelkesedés Forrás: Wikimedia Commons

Az MI6, a brit külföldi hírszerzés 1961 márciusában arról tájékoztatta amerikai társszervét, hogy a szovjet titkosszolgálat tudomást szerzett a CIA készülő akciójáról, és arra is figyelmeztette az amerikaiakat, hogy a civil lakosság nagy többsége várhatóan Castro mellett fog kiállni. A brit hírszerzés értesülései mindenben pontosnak bizonyultak.

Johnson elnök mellett közvetlenül jobbra csokornyakkendőben a CIA volt főnöke, Allen Dulles látható Forrás: Wikimedia Commons

A KGB ügynökeinek ugyanis valóban sikerült megszerezniük az amerikai akciótervet, amiről a szovjetek azonnal tájékoztatták is az ekkor már barátinak tekintett kubai vezetést.

Fidel Castrónak így maradt elég ideje és lehetősége felkészülni a diverzáns akció elhárítására,

holott a CIA terve szerint éppen az akció meglepetésszerűsége lett volna a remélt siker záloga.

A CIA a kiképzett emigránsokból felállított 2506. dandár bevetése mellett döntött Forrás: Pinterest

Dulles és tanácsadói mindezek ellenére úgy döntöttek, hogy mégis megkísérlik az akciót, amihez megkapták Kennedy elnök beleegyezését is.

A Disznó-öböltől a kubai rakétaválságig

Az akció 1961. április 15-én vette kezdetét, első lépésben Higino Diaz 160 fős felfegyverzett csoportja próbált meg partra szállni a sziget keleti csücskében, de nem jártak sikerrel.

A másnapi kísérletük szintén kudarcba fulladt, az álcázott amerikai támogatás ellenére.

Az amerikai szállítóhajók Costa Rica-i zászlók alatt hajóztak, a partraszállás körzetét bombázó amerikai gépek pedig kubai felségjelzést viseltek.

A felkelőket álcázott amerikai hajókon és repülőkön szállították a partraszállás helyszínére Forrás: Flickr

A CIA az akció amerikai jellegének leplezésére más trükköket is bevetett, így például április 15-én egy „kubai emigráns gép" landolását is megrendezték Miami repülőterén.

Fidel Castro, - akit a KGB értesítésének köszönhetően egyáltalán nem ért váratlanul a titkosnak szánt akció-, azonnal mozgósította a kormánycsapatokat,

valamint bombasztikus beszédben hívta fel a lakosságot a „kubai forradalom vívmányainak megvédésére".

Castro azonnal mozgósította a hadsereget és a milíciát Forrás: Flickr

Castro felhívása egyáltalán nem volt hatástalan, ugyanis a beszéd elhangzása után azonnal több százezren jelentkeztek önkéntesnek a milíciába.

Az elfogott diverzánsokkal nem bántak kesztyűs kézzel a kubai hatóságok Forrás: Flickr

Az akció szinte még el sem kezdődött, de máris nemzetközi botrányba fulladt, ami miatt Kennedy elnök kénytelen volt lefújni a felkelők támogatására tervezett április 16-i bombázó bevetést.

Kennedy kénytelen volt lefújni a légi támogatást Forrás: Flickr

A légi támogatás visszavonása pedig megpecsételte a partra dobott felkelők sorsát.

Fidel Castro 25 ezer katonát, 9000 rendőrt és 200 ezer milicistát irányított a Disznó-öböl térségébe, ekkora erővel szemben pedig semmi esélye sem volt a diverzánsoknak.

Castro a Disznó-öböl környékén zajló katonai műveletben Forrás: Flickr

A kubai kormányerők alig két nap alatt a tengerbe szorították a támogatás és muníció nélkül maradt felkelőket, akik közül az április 22-ig elhúzódó utóharcokig néhány szerencsést még sikerült kimenteni, a zömük, 1200 fő viszont kubai fogságba esett.

Az ellenállás gyorsan összeomlott Forrás: Flickr

A Disznó-öbölben elszenvedett megszégyenítő kudarc a súlyos politikai presztízsveszteség mellett még egy komoly következménnyel járt

az Egyesült Államok számára: a kudarcba fulladt invázió után Castro végleg a Szovjetunió mellett kötelezte el rendszerét, Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkár nem kis örömére.

Hruscsov és a Kreml számára kapóra jött a Disznó-öbölbeli incidens Forrás: Library Of Congress

Az elhibázott akciótól - amiért a nyilvánosság előtt Kennedy elnök vállalta a felelősséget, pedig valójában a CIA számlájára volt írható a kudarc- egyenes út vezetett az 1962-es rakétaválságig, ami majdnem atomháborúba taszította a világot. De ez már egy másik történet.