Ezt teheti, hogy az életkorral járó a kilók ne gyarapodjanak

futás
Vágólapra másolva!
Az öregedés egyik legbosszantóbb jele, amikor észrevétlenül szaladnak fel a kilók. A fogyás az életkor előrehaladtával egyre nagyobb kihívást jelent, még akkor is, ha kevesebbet eszünk és többet mozgunk. A kutatóknak azonban van néhány ötlete, hogyan tudjuk felvenni a harcot ezekkel a zsírpárnákkal.
Vágólapra másolva!

Évente körülbelül egy százalékkal csökken az izomtömeg

Az öregedés elkerülhetetlen, de ettől még nem lesz könnyebb. Az elhízás az amerikai felnőttek mintegy negyven százalékát érinti, beleértve a fiatalokat és a középkorúakat is. Ez a Betegségek Ellenőrzési és Megelőzési Központja szerint 93,3 millió felnőtt és komoly egészségügyi probléma, amely növeli többek között a kettes típusú cukorbetegség, a szívbetegségek, a stroke és a rákos megbetegedések esélyét.

A mozgás elengedhetetlen az alapvető súlykontrollhoz Forrás: pexels.com

– mondta Donald D. Hensrud, a Mayo Klinikai Orvostudományi Főiskola professzora. – Emiatt csökken az anyagcsere sebessége és ez minél kisebb mértékű, annál kevesebb kalóriát égetünk el, ami: talán eleinte észrevehetetlen, de ahogy az évek telnek, egyre nyilvánvalóbbá válik.

Említette a spontán fizikai aktivitást is, ami gyakran csökken az életkorral.

Jessica Murgueytio dietetikus arról beszélt, hogy ebben az esetben heti kettő-három napos edzéstervet ajánl, további egy-két napos kardiovaszkuláris testmozgással kiegészítve.

A szakember szerint érdemes ilyenkor bevonni a munkába egy személyi edzőt is, aki segít megtanítani biztonságosan és hatékonyan kezelni a súlyokat. Emellett azt ajánlotta, hogy próbálják meg teljesíteni a napi 10 ezer lépést.

Fontosak a zsírszövetben zajló folyamatok

A hormonok változása, a férfiaknál a tesztoszteron, a nőknél az ösztrogén és a progeszteron csökkenése szintén befolyásolhatja a testsúlyt. A kutatók szerint azonban tévedés, hogy a nőknél ez gyorsabban gyarapszik: inkább másként oszlik meg, mint a férfiaknál, akik leginkább a hasra hajlamosak hízni az életkor előrehaladtával.

A kutatók heti kettő-három napi rendszeres mozgást javasolnak Forrás: pxhere.com

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az öregedési folyamat során a zsírszövetben csökken a lipidek ciklusa, azaz a zsír eltávolítása a zsírsejtekből lelassul, hozzájárulva a súlygyarapodáshoz.

– magyarázta Peter Arner, a svéd Karolinska Intézet kutatója, a tanulmány egyik fő szerzője.

A kutatók azt javasolják, hogy az életkortól függetlenül végezzünk rendszeres testmozgást, figyeljük a kalóriák számát és kerüljük azt, hogy egy helyben ülünk.

A vitaminok a szervezet számára nélkülözhetetlen szerves vegyületek Forrás: pexels.com

Hangsúlyozták: a fizikai aktivitás minden típusa kalóriát éget és emiatt rendkívül fontos szerepet tölt be a súlykontrollban. Elsősorban az úgynevezett intervallum, más néven résztávos edzést ajánlják, viszont csakis a megfelelő ellenőrzés mellett.

Arra bátorítanak, hogy figyeljenek az ételek adagjaira, rendszeresen fogyasszanak friss gyümölcsöket és zöldségeket.

A jó hír viszont emellett az, hogy a súlygyarapodás a hatvanas évek közepe után stabilizálódik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!